BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rába: beszállítói szerződéssorozat

A Volkswagen konszern négy modellje számára termelhet a móri gyár – 700 milliós technológiai program

Az eddigi üléshabok után jövőre már fém ülésalkatrészeket is szállíthat a Rába a Volkswagen csoport egyik jelentős beszállítójának, a Fehrer Automotive GmbH-nak.

A 2019-ig szóló szerződés értelmében a Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. 500 fős móri gyárában a jövő év elején kezdődhet meg a Volkswagen Golf és az annak alaplemezére készülő Audi A3-as, a SEAT Leon, valamint a Skoda Octavia hátsó kartámaszaihoz való alkatrészek sorozatgyártása. Mindehhez a feltételeket 700 millió forintos technológiafejlesztési programmal teremtette meg a Rába Járműipari Holding Nyrt., amely a Gazdaságfejlesztési operatív program keretében a beruházási érték negyedét kitevő állami támogatást nyert el. A prés- és szegecselőgépek, hegesztőrobotok beszerzése mellett jelentős üzemépület-bővítést is végrehajt a cég, amely a beruházással 22 új munkahelyet is teremtett.

A termelés felfutása két éven belül várható, amikor mintegy 750 ezer személygépkocsihoz szállíthat fém alkatrészeket a Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft., és a termelési érték megközelítheti az évi egymilliárd forintot.

„Az újonnan elnyert üzlet a holding stratégiai célkitűzéseit támogatja, hiszen az együttműködésből fakadó magasabb technológiai színvonal és kapacitásnövekedés következtében a jövőben lehetőség nyílik a további regionális szintű bővülésre a személygépkocsi-piacon” – hangsúlyozta Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója.

A német családi tulajdonban lévő F. S. Fehrer Automotive GmbH a járműutastéri alkatrészek nemzetközi specialistája. Elsősorban üléshabokat, -modulokat és -alkatrészeket gyárt. A világszerte 25 telephelyen több mint 3500 embert foglalkoztató cégcsoport tavaly 346 millió euró árbevételt ért el. Legnagyobb megrendelői a VW, az Audi, a Skoda, a BMW, a Daimler, a Suzuki, a PSA és a Renault. Sorra köti a beszállítói szerződéseket a Rába Járműipari Holding. Egyik vállalata, a Rába Futómű Kft. – azáltal, hogy alig több mint egy év alatt öt külföldi céggel kötött komoly megállapodást – sikeresen halad azon célja felé, hogy az iparág vezető szereplőivel építsen ki közvetlen, stratégiai partnerkapcsolatot. Legutóbb júniusban kötött 30 millió eurós szerződést a német BPW csoporttal, a hónap elején három évre szóló megállapodás született közel 25 millió euró értékű futóműkomponens szállításáról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.