„Nemrég gondolkodtam el, vajon én a gyorsan munkahelyet váltók közé tartozom-e vagy sem, mert pályafutásomban erre is, arra is van példa. A KFKI-nál alig egy évet dolgoztam, aztán jött három év az Olivettinél, és 13 év a Cisco Systems Magyarországnál” – sorolja.
Az első meglepetést a szakmán belül három évvel ezelőtti döntése okozta, amikor társalapítóként volt ciscós kollégájával összekovácsoltak egy saját céget, az internetfelhős szolgáltatás egyik hazai úttörőjét. 13 éves multilét után már vágyott is effajta kikapcsolódásra. „Három év alatt eljutottunk oda, hogy már jól működött a vállalat, így én akkorra már helyettesíthetővé váltam” – indokolja, miért volt jól időzített a Magyar Telekom megkeresése. Szerinte ilyen lehetőség amúgy sem mindennap adódik az ember életében.
Fontosnak tartja kiemelni, hogy a Magyar Telekom informatikai és nagyvállalati üzletágának eddig is kiemelt, stratégiai helye volt a cégcsoport életében. Ezt tovább kell erősíteni, akkor is, ha a gazdaság és vele a piaci igények még nem érték el a korábbi szintet.
Budafoki Róbert célja, hogy az üzletág mielőbb képes legyen az informatikai és rendszer-integrációs szolgáltatások tekintetében a teljes piacot lefedni. Ehhez a portfólióból még hiányoznak a tanácsadás és az alkalmazásfejlesztés egyes területei. Fontos lenne az üzletág regionális jelenlétét is erősíteni. Ezeket a lépéseket azért is tartja szükségesnek, mert a T-Systems bevételeinek komoly hányada még a hagyományos távközlési szolgáltatásokból származik, amelyek lassan erodálódnak: Ezeket kell pótolni az infokommunikációs szolgáltatásokkal.
A feladattal együtt kapott menedzsmentet úgy látja, mint a fociban szokás a világválogatottat, amelyben összehozzák a legjobb játékosokat. „De ezt a csapatot is meg tudja verni egy jól összeszokott klubcsapat. Tehát nekem az a dolgom, hogy a kiváló egyéni teljesítményeket egy jó csapatmunkába is transzformáljam” – mondja.
Budafoki Róbert szerint a megfelelő munkateljesítményekhez szükség van a stabil családi háttérre és magánéletre, beleértve a hobbit, a sportot is. „Ha elmegyek futni, jön mellettem biciklivel a fiam, alig várom, hogy csatlakozhassanak hozzánk a lányok is. Néha csinálunk gyerekek nélküli programot is.”
Névjegy
Budafoki Róbert (44) villamosmérnök. A KFKI-nál kezdett, majd az Olivettinél dolgozott. 1995-ben alapítóként csatlakozott a Cisco Systems Kft.-hez, ahol ügyvezető igazgató, majd régiós partnerkapcsolati igazgató volt. 2008-tól alapító vezérigazgatója a Central Europe On-Demandnak. 2011. június 1-jétől a Magyar Telekom vezér-helyettese, a vállalati szolgáltatások üzletág (T-Systems) vezetője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.