BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tizedével szűkült 2010-ben a hazai piac

A válság és a hazai szabályozás módosulása is nehezítette a hazai üzemanyag-forgalmazók életét tavaly. A piac mintegy 80 százalékát képviselő Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke, Wilde György szerint a szakma egyes tevékenységei veszteségessé váltak.

– A szövetség tagságát milyen szabályozási tényezők foglalkoztatták/zavarták leginkább 2010-ben?

– Az év legelején az adóemelés, a végén a különadó volt a legfőbb probléma.


– Érkeztek-e új, érdemi szereplők a piacra, illetve távoztak-e onnan?

– A Lukoil abbahagyta a nagykereskedelmet. A kiskereskedelemben nem volt változás.


– Igaz-e, hogy csökken a fehér kutak száma, s ha igen, ezek elsősorban bezártak-e, vagy inkább átveszik őket a nagyobbak franchise-ba?

– Nem tudom. Nem a tagjaink.


– A válságadónak milyen piaci következménye volt?

– A leglényegesebb, hogy egyes tevékenységek – pél-dául az autópálya-matricák értékesítése – veszteségessé váltak, mert az árrés – azaz az állam által meghatározott jutalék – kisebb, mint a különadó.


– Jellemző volt-e 2010-ben az üzemanyag-turizmus?

– Nem. Gyakorlatilag csak Ukrajnában lényegesen olcsóbb az üzemanyag, mint nálunk. A fuvarozók körében növelte a gázolajeladásokat a „kereskedelmi gázolaj” bevezetése.


– Milyen az E85-ös piaci szereplésének hatása?

– A kérdés ideje most jött el. Mi történik majd, ha nem lesz rajta túlkompenzálás? Eddig igen dinamikusan nőtt a piaca, ez az adókedvezmény miatt nem volt csoda. (Az E85-ös benzin bioetanolrészén nulla volt a jövedéki adó.)


– Milyenek az idei kilá-tások?

– Folytatódik az elmúlt évek tendenciája: a benzinpiac szűkül, a dízelé erősödik.

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.