BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zárt kapuk várták a vendégeket: a szövetség kizárná a hotelt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Magyar Szállodaszövetség kezdeményezi a soproni Hotel Saphir Aqua kizárását a szövetségből, mert mintegy 1800, előleget befizetett vagy vouchert vásárolt vendége orrára csukta az ajtót. Hagyott a honlapján egy üzenetet az alig egy éve üzemelő ház, mely szerint előreláthatólag július 20-ig zárva tartanak – írja a Turizmus Online.

A jelzett határidő után sem történt semmi és ezúttal a következőről értesíti a pénzük után szaladó ügyfeleit a hotel: „A szálloda üzemeltető váltásával kapcsolatos tárgyalások elhúzódása miatt a nyitás pontos időpontját nem tudjuk. A már befoglalt vendégeinket ezúton is kérjük, hogy ne induljanak útnak, mert a hotel nem tudja fogadni őket. Értesítést foglalásokkal és az esetleges kártérítésekkel kapcsolatban július 25 és augusztus 5. között küldeni fog a hotel. Megértésüket köszönjük! A fejleményekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket honlapunkon és e-mailben!”

A Turizmus Online szerint számos vendég a helyszínen, bőrönddel a kezében ámult a bezárt szálloda ajtó előtt, hogy a pihenése oda lett, mivel a Spahir előzetesen nem kötötte orrukra ezt a kis „apróságot”. A pénzt próbálják visszakapni, egyelőre hiába, bár némi reményre adhat okot a fenti üzenet. Egy Turizmus Online-nak nyilatkozó károsult úgy tudja, hogy a 20-i időpont fordulópont lett volna, amikorra is új üzemeltető került volna a képbe a Hotel-Cardos Kft. helyére.

A lap értesülése szerint a Cardos egy soproni ingatlanfejlesztőtől bérelte a létesítményt, a bérleti díj fizetését viszont a karbantartások és felújítások elvégzésével váltotta ki. A Cardos szerint ezeket a munkákat ők rendre elvégezték, míg a bérbeadó szerint nem; ebből elszámolási vitájuk kerekedett. A követelt pénzt a Cardos nem fizette meg, a tulajdonos pedig kitette őket az épületből. Állítólag nem csupán a vendégek pénze kering valahol az éterben, de forrásaik szerint az alkalmazottakat sem fizették ki egy ideje. Arról is szó van, hogy eladják magát a házat. 

A Turizmus Online-nak nyilatkozó károsult úgy tudja, hogy mintegy 1800-ra tehető a befizetők száma, akik átlagosan 30 ezer forintokat fizettek be; az az 54 millió ebből nem is olyan kevés pénz. Sokan állítólag számlát sem kaptak az előzetes befizetésekről, mely már önmagában is szokatlan jelenség.

Az ügy nem csupán a fizetővendégeknél verte ki a biztosítékot, hanem a szakmai szervezetnél is, miután több vendég – közülük nem egy maga is szállodaipari szakember – fordult panasszal a Szállodaszövetséghez. Az MSZSZ erre július 7-én küldött egy - a Turizmus Online-nak is eljuttatott - levelet a szálloda vezetésének, postafordultával tájékoztatást vártak a kialakult helyzetről.

A megjelölt 8 napos határidőn belül sem kapták meg a magyarázatot az MSZSZ Alapszabályát és Etikai Kódexét sértő, a tisztességes vendéglátással teljesen ellentétes, elfogadhatatlan gyakorlatról. A szót tett követte; az MSZSZ Alapszabályának 5. pontja alapján kezdeményezi a Hotel Saphir Aqua kizárását a Szövetségből hozzátéve, hogy „A Magyar Szállodaszövetség károsnak tartja és elítéli fenti etikátlan üzletviteli magatartást, ami az egész szállodás szakmának, s különösen tagszállodáinknak presztízse szempontjából káros.” A Saphir tavaly áprilisban nyitotta meg a kapuit.

A Magyar Szállodaszövetség kezdeményezi a soproni Hotel Saphir Aqua kizárását a szövetségből, mert mintegy 1800, előleget befizetett vagy vouchert vásárolt vendége orrára csukta az ajtót. Hagyott a honlapján egy üzenetet az alig egy éve üzemelő ház, mely szerint előreláthatólag július 20-ig zárva tartanak – írja a Turizmus Online.Turizmus Online-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.