Mérges a Hanfa Áldott Zoltánra
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTörvénysértő befolyásolással vádolta és szankciókkal fenyegette meg pénteki közleményében a horvát tőzsdefelügyelet (Hanfa) az INA magyar elnökét, Áldott Zoltánt, miután a cégvezető egy interjúban kritizálta a hatóság működését. A Hanfa és az INA vezetése közötti konfliktus hónapok óta tart, de a hangvétele eddig nem volt ennyire durva – számol be az MTI. Áldott Zoltán az INA részvényeinek a kereskedését hónapokkal ezelőtt felfüggesztő, a cég ellen vizsgálatot indító Hanfáról a HVG-nek azt mondta, hogy „nem méri egyenlő mércével a horvát tőzsdei vállalatokat”, és „egyértelműen túllépte a hatáskörét”, amikor azt feszegette, hogy az INA miért fektet be többet az egyik finomítóba, mint a másikba. Áldott „az ilyen szabályozói lépésekre” is visszavezette, hogy az utóbbi két évben csökkent Horvátországban a befektetői aktivitás. VG


