Óriásit fordult a forint: minden előnyét feladta, már az euró és a dollár is ütött rajta – Varga Mihály épp ezt akarta elkerülni
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA foritról is véleményt mondott Varga Mihály jegybankelnök az MNB keddi kamatdöntő ülését követően tartott sajtótájékoztatóján. Az újabb kamatcsökkentés, a jegybanki kommunikáció valamint Magyar Péter kormányfő államcsőddel kapcsolatos kijelentéseire meredeken gyengülni kezdett a forint.

A jegybank elnöke azt követően szólalt meg, hogy a monetáris tanács a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 5,75 százalékra vágta vissza az irányadó kamatlábat. Júniusban ugyanilyen mértékben csökkentette az alapkamatot a testület, amely a korábbi kommunikáció alapján auguztusban még egy hasonló lépést hajthat végre, így nyár végére 5,5 száalékra mérséklődhet az irányadó kamat.
A kedd délutáni sajtótájékoztatón Varga arról beszélt, hogy a forint jelenleg "sem túl erős, sem túl gyenge" a jegybank megítélése szerint. Hozzátette, hogy ezzel tudnak tervezni a cégek. A cél szerinte az, hogy a korábban jellemző árfolyamkilengés ne térjen vissza.
A monetáris politika legfőbb felelőse ezúttal is megerősítette, hogy a jegybanknak nincs kifejezett árfolyamcélja. Varga emellett azt is hangsúlyozta, hogy a hazai infláció az eddig véltnáél is kisebb lehet, ami teret biztosít a további kamatcsökkentésre.
Gyorsan talajt vesztett a forint, 363 közelében az euró
A forint gyors és jelentős gyengüléssel reagált a kamatvágást követő jegybanki üzenetekre, noha a nap első felében még jelentős előnyt épített ki a főbb devizákkal szemben. Ezt a pluszt azonban délután fél négyre teljesen feladta a hazai fizetőeszköz.
Az euró a 360,2-es szintről 362,8 forintig szúrt fel egy óra leforgása alatt, amivel a 0,4 százalékos pluszból 0,3 százalékos gyengülésbe fordult át a kurzus.
A dollár jegyzése 315,5 forintról 318 forint elé ugrott, 0,3 százalékkal leértékelve a hazai pénzt, amely korábban fél százalékos erősödést is mutatott a zöldhasúval.
A régiós devizák is utolérték, majd lehagyták a hazai valutát. A cseh korona 0,4 százalékkal, a lengyel zloty 0,3 százalékkal drágul.
A gyengüléshez hozzájárulhatott Magyar Péter miniszterelnök döbbenetes kijelentése, amely szerint Magyarország az államcsőd szélén állt az új komány megalakulása előtt, májusban.

