BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sok kisposta szállt vissza

Tavaly ősz óta mintegy 160 szolgáltatóhelynél bontották fel a Postapartner program során megkötött közreműködői szerződést, ebből a mai napig több mint száz kisposta üzemeltetését vette már át a Magyar Posta azoktól a vállalkozóktól, akik a program keretében kezdték el űzni ezt a tevékenységet, ám nem tudták gazdaságosan működtetni az adott postahelyet, ezért visszaadták azt. Az állami cég jelenleg nem tervezi a partneri kör jelentős bővítését, de megőrizné a működő partnerségeket.

Évek óta napirenden van Magyarországon az egyre nehezebb helyzetben lévő kistelepülési posták helyzete. Esetükben az okozza a legnagyobb problémát, hogy miközben az átlagosnál erősebben esik vissza a forgalmuk, a fenntartási költségeik arányaiban nem követik ezt a trendet. A kisposták kihasználtságának fokozatos csökkenését egyebek mellett az okozta, hogy még a 80-as években megszűntek a postai telefonközpontok, majd később jelentősen csökkent a csomag- és hírlapforgalom, a falusi vásárok ritkulásával pedig a pénzforgalmuk is zsugorodott. A Magyar Posta e körülmények miatt döntött a magyar történelmi múlttal rendelkező úgynevezett postamesteri szolgálat mintájára a postapartnerségek kialakítása mellett a kilencvenes években, annak érdekében, hogy szolgáltató partnerek bevonásával hatékonyabban üzemelhessenek az ilyen kisposták. A gazdasági válság hatása felgyorsította ezt a folyamatot, amely a Postapartner programban teljesedett ki.

A 2007 végén indított program keretében a társaság nagyjából 2700 szolgáltatási helyszínéből több lépcsőben közel 1200-nak a működtetésére írt ki közbeszerzési eljárást, végül 530-ra sikerült közreműködői szerződést kötni. A Magyar Posta helyzetét más európai postákhoz képest azonban már az induláskor is nehezítette a kötelezően alkalmazott közbeszerzési eljárás. Komoly visszatartó erőt jelentett ugyanis a vállalkozások számára, hogy a vonatkozó törvényi előírások miatt több hónapos közbeszerzési eljárás keretében lehetett csak megpályázni az egyes postahelyeket. Ez túl nagy tortúrát jelentett annak tükrében, hogy a legkisebb bevételű – évente 2,5–10 millió forint forgalmú – postahelyeket hirdették meg. Többek közt ennek is betudható, hogy a meghirdetett kisposták alig felére akadt végül nyertes pályázó.

Tavaly ősz óta pedig néhány hónap leforgása alatt közel 160 fióknál mondták fel a Postapartner program során megkötött közreműködői szerződést, ez többletkiadást jelent az állami cégnek. Ezen postahelyek üzemeltetését a jogszabályi előírásoknak megfelelően – a szerződésben rögzített hat hónapos átfutással – a Magyar Posta viszszavette, illetve a közeljövőben veszi vissza. „A visszaadott fiókok túlnyomó része 4-5 olyan partnerhez tartozott, amely egymaga többtucatnyi postahelyet működtetett. Volt olyan vállalkozó például, amely 49, illetve olyan, amely 24 kispostát adott vissza az elmúlt hónapokban” – mondta megkeresésünkre Németh Emil, a Magyar Posta logisztikai és hálózati ágazati igazgatója. A tavaly ősszel indult visszakozási hullám az idén már lecsitult, a posta várakozásai szerint az év végéig legfeljebb tucatnyi további kisposta üzemeltetése kerülhet vissza hozzájuk.

Az igazgató közlése szerint jellemzően azok a vállalkozók léptek vissza, akik a tevékenységükhöz – a programtól függetlenül elérhető – munkahelyteremtő támogatásokat vettek igénybe. Az egy évig folyósított munkahelyteremtő támogatás mellett változatlan körülmények közt üzemeltették a postahelyeket, nem racionalizálták azok működését, az állami támogatás lejártával pedig nem tudták gazdaságosan tovább üzemeltetni azokat. Az ezen vállalkozók általi üzemeltetés a támogatások igénybevétele miatt nemzetgazdasági szempontból tekintve nem jelentett költséghatékonyságot, s a kistelepülések életében sem hozott ellátásbeli javulást.

Azokban az esetekben tud az igazgató szerint sikeresen működni a vállalkozásba adott postai szolgáltatás, ha azt kiegészítő tevékenységként űzik más tevékenységekkel összevonva. Ilyen például, ha a vállalkozó a kisboltjában, virágüzletében alakít ki egy postasarkot, esetleg családi vállalkozásban végzi a postai szolgáltatást. „Ebben az esetben lehet ugyanis racionalizálni a működést a szinergiák kihasználásával” – mondta Németh Emil. Az igazgató szerint az ilyen egységek az eddigiekben is eredményesnek bizonyultak. A posta ezért a jövőben elsősorban azokra a vállalkozókra számít, akik kiegészítő tevékenységként vagy családi vállalkozásban, személyes közreműködéssel nyújtanák a postai szolgáltatásokat.

A Magyar Posta a nehézségek ellenére elkötelezett a partneri működés mellett, hiszen a kisposták kiszervezésével éves szinten nagyjából egymilliárd forintot tudott megtakarítani a cég – ez most a visszaadások miatt néhány százmillióval csökkent. Most is átgondolt tervezéssel dolgoznak azon, hogyan lehetne a jelenlegi jogszabályi környezetben vállalkozóbaráttá tenni a helyben már tapasztalattal és egyéb alaptevékenységgel rendelkező üzlettulajdonosok számára a postapartneri együttműködést. Azt azonban még nem lehet tudni pontosan, hogy a közeljövőben bővülhet-e a partneri kör. „A célunk az, hogy a ránk most visszaszállt kisposták jövedelmezőségét javítsuk, akár úgy, hogy újabb, korszerű tevékenységekkel töltjük meg, akár úgy, hogy újra vállalkozói üzemeltetésbe adjuk őket” – mondta Németh Emil.

Az igazgató elmondása szerint valószínűsíthető, hogy a jövőben azokat a helyi és családi vállalkozókat hozzák helyzetbe, akik kiegészítő tevékenységként nyújtanák a postai szolgáltatásokat. Véleménye szerint utóbbiaknak jó jövedelempótlék lehet a partnerség, hiszen a posta átlagosan közel havi félmillió forintot fizet a programban részt vevő vállalkozóknak, bár az adott fiók forgalmától függően nagy a szórás ebben. Egyébként a postahivatalokban tapasztalt forgalomcsökkenést ellensúlyozandó áprilisban megemelte a Magyar Posta a közbeszerzéses postapartnerek díjazását.

Ezt kell nyújtaniuk a „postapartnereknek”

- felvételi tevékenység (belföldi, nemzetközi levélküldemények, csomagtermékek felvétele, hírlap-előfizetések, táviratok kezelése)

- kereskedelmi tevékenység (postai, pénzügyi értékcikkek, pl. bélyeg árusítása)

- pénzforgalmi tevékenység (utalvány, csekk felvétele, banki szolgáltatások, megtakarítási termékek, biztosítás, lakástakarék)

- kézbesítési tevékenység (levelek, utalványok, csomagok, reklámanyagok kézbesítése)

- szerencsejáték-termékek forgalmazása (sorsjegyek)

- kereskedelmi tevékenység (postai, pénzügyi értékcikkek, pl. bélyeg árusítása)

- pénzforgalmi tevékenység (utalvány, csekk felvétele, banki szolgáltatások, megtakarítási termékek, biztosítás, lakástakarék)

- kézbesítési tevékenység (levelek, utalványok, csomagok, reklámanyagok kézbesítése)

- szerencsejáték-termékek forgalmazása (sorsjegyek)-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.