„A kezdeményezést az a felismerés hívta életre, hogy ma Magyarországon a nagy kiadók gondozásában megjelent felsőoktatási tankönyvek eladása rohamosan csökken, a piac egyre zsugorodik, az utánnyomás sok esetben kétséges. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy a hallgatók internetes oldalakról letöltött másolatokat nyomtatnak ki, vagy egy egyszerű fénymásolóban sokszorosítják kötelező könyveiket, az eredeti ár töredékéért, illegálisan. Tapasztalatom szerint a diákok harmada veszi meg a hivatalos kiadványt, míg az új rendszerrel ezt akár meg is lehetne duplázni” – mondta a Világgazdaságnak Vecsenyi János, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, aki a programban saját művével vesz részt, valamint pár százalékos tulajdonrésszel is rendelkezik.
„A rendszer mindenkinek előnyös helyzetet teremt. A kiadó több könyvet adhat el, így a hallgatók alacsonyabb áron juthatnak a tanuláshoz elengedhetetlen szakirodalmakhoz, valamint a szerzők a több eladott példány után jelentősebb jogdíjhoz jutnak” – mondta Balogh Balázs, a kiadó Meex csoport ügyvezetője. Eleinte 10-15, méretben kisebb, puha fedeles könyv kiadását tervezzük, ezt hosszabb távon száz kiadvány közelébe emelünk – tette hozzá. A magyar innováció keretében eleinte hazai, majd elismert külföldi szerzők műveit is kiadják és értékesítik, valamint a későbbiekben további kötelező tankönyvek kiadását is tervezi a cég, elősegítve ezzel a hallgatók minőségi oktatását. A felsőoktatási réspiacot célzó, monopolpozícióra törekvő Meex csoport éves szinten közel 400 millió forintos árbevétellel tervez, ennek nyereségét visszaforgatják annak érdekében, hogy külföldi írók műveinek jogdíjait is megszerezhessék. A társaság a kiadott műveket okostelefonokra is terjeszti, mégpedig alkalmazások formájában.
A program keretében a hagyományostól eltérő értékesítési modellt alkalmaznak, amelynek keretében a szerzők művei körülbelül ötször annyi diákhoz jutnak majd el, mint az elmúlt években. A felsőoktatásban tanulók elérése viszonylag könynyű a köreikben népszerű kommunikációs csatornákon keresztül, illetve az egyetemi, főiskolai előadásokon, ahol az előadó maga hívhatja fel a figyelmet a tankönyvvásárlás lehetőségére. Emellett a MeexCo. értékesítési pontokat is felállít, elsőként a budai Allee bevásárlóközpontban hoztak létre árusítóhelyet, de a cég az ország több pontján (Debrecenben, Nyíregyházán és Szegeden) is nyit majd kereskedelmi egységeket.
A hallgatók természetesen interneten is megrendelhetik a felkészülésükhöz szükséges szakirodalmat, illetve digitalizált változatokhoz is hozzájuthatnak majd. Az innováció mögött álló Meex csoport szinergiáit felhasználva a tankönyvek mellett a MeexCo. márkás ruhák vásárlásához, utazásokhoz, fesztiváljegyekhez és egyéb, vonzó programokhoz is kínál egyedülálló kedvezményeket.
A cég a hazai rajtot követően gyors terjeszkedést prognosztizál. Szlovéniában ez év októberében indul a tanév, ott Ljubljanában nyit értékesítési pontot, illetve januárban a nagyobb holland városokban is megkezdődik a tankönyv-értékesítés, ebben a két országban ugyanis már teljesen kiépült a cégcsoport hálózata. Ezt követően az innovatív megoldással további országok piacait is megcélozza a vállalkozás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.