Pick-vezér: „Nehezebb lesz, mint gondoltuk”
– Tavasszal a Világgazdaságnak tett nyilatkozatában nehéz évre számított, most, az ősz elején hogyan értékeli a helyzetet?
– Ez az év még nehezebb lesz, mint akkor gondoltuk. A belső fogyasztás nem élénkül, sőt, további visszaesésre számítunk. A fogyasztók az akciós, olcsóbb termékeket keresik. Mi az ilyen készítmények piacáról tudatosan szálltunk ki, így ez a trend komoly nehézségeket okoz nekünk. A prémium termékeket csak komolyabb marketingtámogatással tudjuk eladni, ez még tovább emeli a termék árát, amit azonban nem lehet a kereskedelemmel szemben érvényesíteni. Ez meglátszik majd a számainkon is: arra számítunk, hogy a belföldi árbevételünk 5-8 százalékkal esik vissza, ez 5 milliárdos csökkenést jelent. Az export terén azonban vannak biztató eredményeink. Az első fél évben növelni tudtuk a külső értékesítésünket, és itt további bővülésre számítunk. Az ázsiai és a közép-európai piacra koncentrálunk, de nem mondtunk le Nyugat-Európáról sem. Komoly előrelépésnek tartom azt is, hogy a nagy hústermelő Dániában is értékesítünk.
– Térjünk vissza belföldre. Nem csak a fogyasztással van gond. A megnövekedett alapanyagárak és a kereskedelem árleszorító erőfeszítései között a húsipar mintha egy satuba szorult volna...
– Ez már nem is satu, hanem egy olyan prés, ami a lelkünket is kinyomja. A sertéshús értékesítése ma már veszteséges Magyarországon. A húskészítmények terén még volt némi mozgástér, de ez is eltűnőben van.
– Nemrégiben a Vidékfejlesztési Minisztérium három hónapban akarta maximálni azt az időtartamot, ameddig fagyasztott húst húskészítménybe be lehetett volna dolgozni. Ez sem használt volna a készítmények piacának, ám azóta az ötletről keveset hallani.
– Bízunk abban, hogy ezt a rendelettervezetet azóta elfelejtették, hiszen az kifejezetten diszkriminatív lett volna a magyar húsiparral szemben. A külföldi versenytársaink továbbra is élhettek volna a fagyasztott hús bedolgozásának lehetőségével, ennek eredményeként jelentős versenyhátrányba került volna a magyar húsipar. A piaci folyamatokat nem ismerő vagy azokhoz alkalmazkodni nem tudó sertéstartók lobbitevékenységéhez köthető kezdeményezésről volt itt szó, sajnálatos, hogy a politika ennek felült.
Az interjú teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.


