BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabil a háztartási vegyi áruk forgalma

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Tavaly stabilizálódott a háztartási vegyi áruk és kozmetikumok piaca. Kiskereskedelmi forgalmuk mintegy 300 milliárd forintot ért el, ahogyan egy évvel korábban is. A mennyiséget tekintve plusz egy százalékot regisztrált a Nielsen piackutató vállalat kiskereskedelmi indexe.

„A legnagyobb forgalmú húsz vegyiáru-kategória közül mind értékben, mind mennyiségben nőtt a toalettpapír, mosogatószer, papír zsebkendő, arc- és szemránckrém, továbbá konyhai törlőkendő bolti eladása, egyik évről a másikra” – tájékoztatott Villányi Ágnes, a Nielsen kereskedelmi kapcsolatok osztályának a vezetője. A bolttípusok között tovább javult a drogériák pozíciója. Forgalmuk értékben 4, mennyiségben pedig 5 százalékkal emelkedett tavaly éves összehasonlításban. A szakember megállapítása szerint a fogyasztók jelentős aránya részesíti előnyben a láncok nagy eladóterű üzleteit, így a vegyi áruk beszerzése jóval koncentráltabb, mint az élelmiszereké. A hipermarket tartja vezető pozícióját; az értékben mért eladásokból a múlt évben 38 százalék jutott rá. A drogéria piaci részesedése 25-ről 27 százalékra nőtt egyik évről a másikra, így ez a két bolttípus viszi el a forgalom közel kétharmadát. A főleg szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401–2500 négyzetméteres csatorna részaránya stabilan 18 százalék volt 2010-ben.

A folytatásban hasonlóan stabil forgalmat jegyezhettek fel, ingadozás inkább a szezonális termékek esetében volt. Ez év első öt hónapjában különösen megnőtt a kereslet a rovarirtók iránt, mivel tavaly a sok csapadék kedvezett a szúnyogok, valamint más rovarok elszaporodásának. Értékben a szegmens kereskedelmi bevétele 45 százalékkal bővült, és ezzel a rovarirtók éves piaca meghaladta az 5 milliárd forintot 2011 májusában. A kereskedelmi márkák értékben nem terjeszkedtek a múlt évben. Részarányuk 17 százalék volt a vegyi kategóriák kiskereskedelmi eladásában tavaly is, egy évvel korábban is.

A bolti forgalom szempontjából kiemelkedően fontos kategória a mosószer, amelynek éves

piaca megközelíti a 34 milliárd forintot. Az eladások 2010. március–2011. februárban értékben 9, mennyiségben 5 százalékkal csökkentek az előző hasonló időszakhoz viszonyítva. A háztartási vegyi áruk és közmetikumok közül a dezodor az egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító termékkör. A Nielsen által mért hatvan vegyi kategória rangsorában a mosószer, toalettpapír és pelenka után a negyedik helyen áll évi 14 milliárd forintot meghaladó

piacával. Közvetlenül megelőzi az öblítőt, a tusfürdőt és a mosogatószert is. A dezodorok bolti forgalma a mennyiséget tekintve nem változott, érték szempontjából egy százalékkal csökkent 2010. május–2011. áprilisban éves összehasonlításban. A legkedveltebb dezodorok továbbra is az

aeroszolosok. Értékben 47 százalék jutott rájuk az összes eladásból 2010. május–2011. áprilisban, ahogyan egy évvel korábban is.

Az öblítő ötödik a vegyi kategóriák forgalom szerinti rangsorában. Bolti eladása – értékben – az előző év hasonló időszakhoz képest 3 százalékkal nőtt 2010. március–2011. februárban, így közeledett a 14 milliárd forinthoz. Mennyiségben változatlan maradt a forgalom.

A tusfürdő kiskereskedelmének évi 13 milliárd forintot meghaladó forgalma 2 százalékkal esett vissza a fenti időszakban az előző esztendőhöz képest. Ugyanakkor mennyiséget tekintve a duplájával, 4 százalékkal csökkent a boltok eladása a 10 millió liter felett mozgó piacon. Általában az átlagárak csak kismértékben változnak. Kivétel az ajándékozás november–decemberi időszaka a maga árcsúcsaival.

Nyolcadik a vegyi kategóriák toplistáján az általános tisztítószer. Éves piaca 11 milliárd forint felett mozog. Bolti forgalma legutóbb 2-2 százalékkal lett kisebb mind érték, mind mennyiség szempontjából. Értékben és mennyiségben a 3 milliárd forint feletti kiskereskedelmi forgalmat lebonyolító fogkefék piaca tudott növekedést felmutatni. Az előbbi mutatónál 6, míg az utóbbi esetében 4 százalékos volt a bővülés

a január–áprilisi időszakban a múlt év hasonló időszakához képest. Tartják a pozíciójukat a gyártói márkák. Az értékben mért forgalomból 81 százalék jutott rájuk 2010-ben, ahogy egy évvel korábban is. A termékkör eladásának régiók szerinti megoszlását vizsgálva kiderül, hogy az kiemelkedően koncentrálódik a Budapestet és Pest megyét magában foglaló centrumra. Az értékben mért forgalom 43 százalékáért felelt ez év január–áprilisa során a térség. Északkeleten viszont igen alacsony mind a fogkrém, mind a fogkefe piacrésze.




Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.