BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az integráció nyújt segítséget a tejipari ágazatnak

Együttműködés A nagyobb

integráció segítséget nyújt az élelmiszeriparnak, így a tejágazatnak is – véli Mélykuti Tibor, a Coop Rally állandó résztvevőjének számító Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója. A 2003-ban alakult tejipari cég alapja is éppen ez: az ország több mint száz termelőjének összefogásával, termelői csoportként működik.

Az Alföldi Tej különlegessége, hogy a termelők a tulajdonosai, ez nagyobb stabilitást jelent a saját nyersanyagbázisnak köszönhetően. Ez a stabilitás azonban függ az ágazat helyzetétől, ami – elsősorban a magyar kiskereskedelembe beáramló, olcsó importtermékek és a költségek elmúlt időszakban tapasztalt növekedése miatt – nem túl rózsás. Ezért a hazai termelői viszonyok rendezésére lenne szükség, különben az ágazat legnagyobb része külföldi kézbe kerülhet – emelte ki Mélykuti Tibor. Pozitív fejleményként említette ugyanakkor, hogy jelenleg 85-86 forint körüli a nyers tej kilónkénti felvásárlási ára – két évvel ezelőtt ez hatvan forint körüli szintre süllyedt.

A bizonytalan helyzetben nagy segítséget jelenthet egy olyan vertikális integráció, amelynek nemcsak a termelés és a feldolgozás a része, de

a kereskedelem is. Ebbe az irányba mutat a Cooppal való együttműködés is. Ennek részeként saját márkás tejtermékeket is előállítanak az Alföldi Tej székesfehérvári üzemében. „Az üzletlánc sajátossága, hogy jelen van a vidéki kistelepüléseken. Mivel ma a rosszabb vásárlóerővel rendelkezők a nagyobb üzletek helyett ezeket részesítik előnyben, ez komoly előnyt jelent és fontos a beszállítóknak, így nekünk is” – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.