Súlyos kritika érte a Tisza-kormányt: az exminiszter szerint nem fizeti ki az új kabinet a Magyar Falu program támogatásait
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA Magyar Falu Program legutóbbi pályázati körének eredményeit már a kormányváltás idején ki lehetett volna hirdetni, azóta azonban nem történt érdemi előrelépés – állítja Nagy István, a leköszönt Orbán-kormány agrárminisztere.

A politikus szerint a pályázatok finanszírozásához szükséges 27 milliárd forint az átadás-átvételkor rendelkezésre állt az agrárminisztériumnál. Nagy István a Magyar Nemzetnek azt mondta: a Tisza Párt korábban nemcsak a program fenntartását, hanem annak kibővítését is megígérte.
A volt miniszter felidézte a Szent István-program tervét is, amelynek keretében tízfalvanként egymilliárd forint támogatást helyeztek kilátásba. Szerinte a jelenlegi késlekedés nincs összhangban a korábbi vállalásokkal.
A Magyar falu program érintett pályázatain az önkormányzatok többek között helyi utak, hidak, járdák, parkolók és vízelvezető rendszerek építésére, illetve korszerűsítésére igényelhettek támogatást. Forrásra pályázhattak továbbá önkormányzati ingatlanok, óvodák és bölcsődék felújítására, férőhelyek bővítésére, játszóterek és temetők fejlesztésére, valamint kommunális eszközök és falugondnoki gépjárművek beszerzésére.
A falusi civil alapból a helyi szervezetek ingatlanberuházásokra, felújításokra, gépjármű- és eszközbeszerzésre, valamint közösségi programok megszervezésére kaphattak volna támogatást.
Nagy István szerint az eredmények kihirdetése azért is sürgető, mert a nevelési és oktatási intézményekben szeptemberben megkezdődik az új év.
A bölcsődék és óvodák korszerűsítését ezért célszerű lenne még a nyáron elvégezni. Hasonlóan fontosnak nevezte az utak, járdák és közművek felújításának mielőbbi megkezdését, mivel ezek a munkálatok az őszi és téli időszakban már nehezebben végezhetők el.
A volt agrárminiszter Bart István, a gazdasági és energetikai minisztérium helyettes államtitkárának kijelentését is bírálta. Bart korábban felvetette, hogy a fejlesztési forrásokat hatékonyabb lehet a városokra és a fenntarthatóbb városi infrastruktúrára összpontosítani, mint a kistelepülések folyamatos támogatására. Nagy István szerint ez aggodalomra adhat okot a falvakban élők számára.
A politikus Radnai Márk, a Tisza Párt alelnökének korábbi bejegyzését is idézte. Radnai azt írta, hogy a polgármesterek feladata a települések működtetése és fejlesztése, míg az országgyűlési képviselőknek az országos érdekeket, a törvényalkotást és a fejlesztési források megszerzését kell képviselniük. Nagy István ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisebb településeken a polgármesterek sokszor a helyi ügyek szinte valamennyi területén személyesen vesznek részt.
A Magyar Nemzet megkereste a vidék- és településfejlesztési minisztériumot, hogy megtudja, mikor hirdetik ki a Magyar falu program nyerteseit, illetve mikor juthatnak hozzá a támogatásokhoz az érintettek. Választ egyelőre nem kaptak.


