Óriási károkat okoz a Duna alacsony vízállása: vesztegelnek a kikötőkben a szállodahajók, egyedül Bács-Kiskun vármegye ötezer turistát vesztett
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságEgyes szállodahajók már el sem indulnak a németországi Passauból a Duna rekordalacsony vízállása miatt, mások pedig csak jelentős késéssel vagy rövidebb útvonalon közlekednek.

A hajózási korlátozások következtében turisták ezrei maradnak el a folyó menti idegenforgalmi helyszínekről –írja a Baon. A korábban útnak indult szállodahajók közül több jelenleg
- Mohácson,
- Budapesten,
- Komáromban,
- Bécsben
- vagy Pozsonyban várakozik.
A kalocsai hajóállomás mindkét kikötője hetek óta zárva tart, az 1,8 méteres merülésű Maxima I szállodahajó pedig napok óta az ordasi kikötőben vesztegel.
A helyzet különösen érzékenyen érinti a Bakodpusztai Idegenforgalmi Centrumot. A létesítmény vezetője, Dusnoki Csaba Sándor szerint csak júliusban mintegy ötezerrel kevesebb vendég érkezett a vártnál. A hónapra lekötött 90 programból 29-et már törölni kellett, a megmaradó kirándulások jelentős része pedig csak komoly átszervezéssel valósítható meg.
A hajóstársaságok és a turisztikai szolgáltatók alternatív megoldásokkal próbálják megmenteni a programokat.
A turistákat például Mohácsról vagy Budapestről autóbuszokkal szállítják Bakodpusztára a lovas- és pusztaprogramokra. A szervezést nehezíti, hogy sokszor csak az előző este derül ki, melyik hajó meddig tud eljutni. Emiatt folyamatosan új útvonalakat kell kialakítani, buszokat rendelni és idegenvezetőket átcsoportosítani.
A közlekedés lehetőségét nem kizárólag az egyes vízmércék adatai határozzák meg. A hajók merülési mélysége és műszaki paraméterei, a társaságok biztonsági előírásai, a Duna gázlói, valamint a használható kikötők száma együttesen dönti el, hogy egy járat folytathatja-e az útját. Mivel több hajóállomás nem használható, ugyanannyi hajónak jóval kevesebb kikötőhely jut, ezért egyes járművek már kikötési engedélyt sem kapnak.
A törölt bakodpusztai programok csaknem felénél a szállodahajók eleve nem indultak el Passauból, mert a teljes útvonal biztonságos teljesítése nem volt garantálható. Más hajók délről csak Mohácsig vagy Vukovárig jutnak, észak felől pedig már a Dunakanyar előtt megállni kényszerülnek.
A problémát az árfolyamváltozás is súlyosbítja. A nemzetközi szerződéseket évekkel előre, euróban rögzítik, miközben a hazai szolgáltatók forintban fizetik dolgozóikat és partnereiket. Dusnoki Csaba Sándor szerint ez jelenleg mintegy 15 százalékos veszteséget jelent számukra.
A vízállás-előrejelzések alapján a szakemberek a szezonban már nem számítanak számottevő javulásra. Az elmaradt külföldi vendégeket a belföldi turizmus sem tudja pótolni, így a hajózási korlátozások veszteségei az egész Duna menti turizmust és vendéglátást súlyosan érinthetik.



