Az október 6-án életbe lépő rendelet az országos tűzvédelmi szabályzatról úgy rendelkezik, hogy a „töltőállomáson megengedett a vonatkozó műszaki követelményeknek megfelelően kialakított többfunkciós, éghető folyadékot és LPG-t vagy CNG-t együttesen kiszolgáló kútoszlop elhelyezése.” Eszerint a gázt tankolóknak nem kell majd a töltőállomás egyéb, félreeső részére állniuk, hogy feltöltsék autóikat.
A másik kedvező döntés, hogy a biztonsági szeleppel felszerelt járművekkel − és az utóbbi években beszerelt LPG szettek már ennek megfelelőek − október hatodikát követően már nem lesz tilos mélygarázsokban parkolni.
A benzin ára már 400 forint körül ingadozik, ami közel duplája az autógázénak, úgyhogy a váltás még sohasem érte meg ennyire – mondta a Prímagáz műszaki igazgatója. Kirilly Tamás kiemelte, tőlünk nyugatra az LPG felhasználása dinamikusan emelkedik, a leggyorsabban a németek és a lengyelek kapcsoltak: az utóbbiaknál évi 1,5 millió tonna autógázt használnak fel, ami hatvanszor annyi, mint a hazai – egyébként szintén egyértelműen növekvő tendenciát mutató – 25 ezer tonnás fogyasztás.
Gázzal hajtva egy húszéves, katalizátor nélküli benzines autó is gond nélkül teljesíti a még be sem vezetett, euro5-ös környezetvédelmi normákat. Az LPG-vel kombinált hajtású autók széndioxid-kibocsátása 20, szénmonoxid-kibocsátása 50, szénhidrogén-kibocsátása 40-60 százalékkal alacsonyabb a csak benzinüzemhez képest, míg a szilárd-részecske kibocsátás teljesen megszűnik.