Cégvilág

Ez történhet, ha a CBA és a Coop közösen vásárol - Tények, számok

Ha a CBA és a Coop közösen megvásárolják a belga Delhaize-csoport két magyarországi érdekeltségét, a Match és a Profi üzleteket működtető cégeket, a CBA a Tescót megelőzve piacvezetővé válhat - írja a gazdasag.hu.

Az ágazat nyeresége korántsem lenyűgöző, a vizsgált 8 lánc közül csak a Tesco és a Penny Market tudott pozitív eredményt produkálni, igaz, a Coop és a CBA eredményei nem ismertek. Szakértők szerint a városszéli hipermarketek a magas benzinár, és a nem élelmiszeripari termékek csökkenő kereslete miatt folyamatosan veszítenek a vonzerejükből.

A gazdaság.hu által vizsgált 10 hiper- és szupermarketeket üzemeltető kereskedelmi lánc közül tavaly négy nem tudta megismételni 2009-es árbevételét. A legnagyobb forgalmat - 583,6 milliárd forintot - tavaly is a Tesco érte el, árbevétele így 1,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Második és harmadik helyen szerepel a CBA és a Coop, ám árbevétel adataik nem teljesen összehasonlíthatóak a többi lánccal, mert mindkét csoport sok kisebb céget tömörít, csoportszintű adataik pedig nem lelhetőek fel az Opten adatbázisában. A CBA saját honlapján szerelő információi szerint a csoport tavaly 555 milliárd forint árbevételt ért el, ami 7,5 milliárd forinttal, azaz 1,3 százalékkal több a 2009-es értéknél. A harmadik, Coop Murányi László vezérigazgató nyilatkozatai szerint a két évvel ezelőtti 510 milliárd forintot legfeljebb 1-2 százalékkal meghaladó árbevételt ért el 2010-ben.

Ha a Coop és a CBA közösen megvásárolja a Delhaize-csoport magyarországi érdekeltségei közül a Match és a Profi áruházakat működtető cégeket (információink szerint a Cora-üzletek nem szerepelnek a megállapodásban), akkor a tavalyi adatokkal kalkulálva a CBA piacvehetővé válhat, hajszállal megelőzve a listavezető Tescót. A két magyar láncnak együttesen 58,9 milliárddal növekedne a forgalma az akvizícióval, a hálózatok 50-50 százalékos felosztását feltételezve a CBA árbevétele elméletben 585 milliárd forintra bővülne, azaz centikkel bár, de verné a Tescót is. A Match és a Profi egyébként sereghajtók, az elmúlt évben mindkettőnek jelentős (16-17 százalékos) forgalomcsökkenéssel kellett szembenéznie.

„A középtávon biztosan a kisebb városi boltok, szupermarketek és diszkontok realizálják a legnagyobb forgalom bővülést, mert a válság nem kedvez a városszéli hipermarketeknek” – vélik a Crédit Agricole Corporate and Invesment Bank szakemberei. A benzin emelkedő ára miatt egyre több embernek nem éri meg az árkülönbözet miatt elautózni a legközelebbi hipermarketig, ráadásul a folyamatos terjeszkedésükkel és versenyképes árú, saját márkás termékeikkel a hard diszkontok egyre növekvő konkurenciát jelentenek a hiperek számára, elsősorban élelmiszerek piacán. „Ráadásul a hard diszkontok intenzív hálózatbővítése fajlagos fix és logisztikai költségek csökkenése révén tovább növelheti versenyképességüket a hipermarketekkel szemben” – vélik a Crédit Agricole szakértői. A hiperek vonzerejét csökkenti az is, hogy a nem élelmiszeripari termékekre, tartós fogyasztási cikkeikre adott jelentős árengedmények sem vonzóak már a vásárlóknak, ilyesmire ugyanis egyre kevesebbet tudnak áldozni. Nem véletlen, hogy ilyen irányban bővíti magyarországi hálózatát a piacvezető Tesco is.

A három dobogóstól meglehetősen lemaradva negyedik a Spar Magyarország Kft. 334 milliárd forinttal, ami 6,5 százalékos csökkenés 2009 azonos időszakéhoz képest. Újabb 100 milliárdos ugrással ötödik helyen zárta 2010-et az Auchan, amely új egység megnyitása nélkül is növelni tudta árbevételét, Az Auchan Magyarország Kft. minimálisan, mindössze 700 millió forinttal növelte forgalmát, amely így 227,4 milliárd forintra emelkedett.

A hard diszkontok közül a legjobban a Lidl teljesített: 15 százalékkal szárnyalta túl forgalma a 2009-es évet tavaly, 175 milliárd forintot ért el. A Penny Market nem tudta a korábbi év teljesítményét megismételni, 132 milliárd forinttal zárta az évet. Magyarországon a legújabb piacra lépő Aldit 2006-ban jegyezték be, egyelőre sereghajtó a listán, de a német társaság tudta a legnagyobb mértékben növelni az eladásokat. A cég forgalma 22,5 százalékkal bővült 2009-hez képest, így tavaly 43,5 milliárd forint forgalmat produkált.

Az eredményt tekintve egyetlen cégnél sem lesz bezzegév a tavalyi, csupán két társaság tudott nyereséget elérni, igaz a CBA és a Coop összesített eredményéről pedig nincs információnk. A pozitív szaldóval záró Tesco és Penny Market eredménye is elmaradt az egy évvel korábbitól, a Tesco 4,8 milliárd forint, a Penny Market pedig 702 millió forint nyereséget ért el. Társasági adót is csak ez a két társaság fizetett: a Tesco 944 millió forintot, a Penny Market 478 millió forintot. Osztalékot egyetlen vállalkozás sem osztott. Csökkentette ugyanakkor veszteségét a terjeszkedés költségeivel terhelt két német hard diszkont, a Lidl és az Aldi, bár a Lidl ennek ellenére is sereghajtó a maga 9,6 milliárdos negatív eredménnyel. A legnagyobb visszaesést a Metro szenvedte el: míg 2009-ben 4,8 milliárd forint adózott eredményt könyvelhetett el, amelyet teljes egészében kifizetett osztalékként, tavaly 1,3 milliárdos veszteséget volt kénytelen elszámolni.

CBA copp profit Auchan Match Lidl Cora Tesco
Kapcsolódó cikkek