BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vámtartozás - Zárolták a román Nokia ingatlanjait

Zárolta pénteken a zsuki Nokia-ingatlanokat az adóhivatal (ANAF), mert a vizsgálatok szerint a Nokia tízmillió dolláros vámilletékkel tartozik a román államnak - nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Sorin Blejnar, az ANAF elnöke.

Az érvényes adóügyi eljárások szerint biztosító intézkedéseket kell foganatosítani, ha fennáll a gyanú, hogy az adós vállalat megszabadulna a vagyontárgyaitól, ezért zárolták azokat.

A finn Nokia csoport szeptember végén döntött úgy, hogy év végéig bezárja a Kolozs megyei Zsukon 2008 februárjában nyitott termelőegységét, és 2200 alkalmazottat bocsát el. A hírek szerint a gyárat és a munkások egy részét a német Bosch csoport veszi át, míg a szakszervezetnek minimális kártérítést sikerült kialkudnia.

A zárolásnak azonban nincs köze a cég távozásához: "2009-ben indítottuk azt az ellenőrzést, amit a napokban véglegesítettünk, és tízmillió dollár értékben zároltuk a vállalat vagyonát. Ez az elővigyázatossági intézkedés nem veszélyezteti a cég jelenlegi működését" - mondta Sorin Blejnar.

A zárolás 28 ezer négyzetméter összfelületű ingatlant érint, ideértve az irodákat és a termelőcsarnokokat is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.