Egyensúlyközelben a gépipar
Az elmúlt hónapokban a németországi gépipari megrendelések száma igen határozott ütemben növekedett, de év végére a lendület elfogyott. Ám a szektor nem búslakodik, hiszen 2011 harmadik negyedévében a belföldi előjegyzések 33, a külföldi megrendelések 29 százalékkal emelkedtek, együttesen 29 százalékos növekedési lendületet adva így Németország szerszámgépiparának. A szeptemberrel záródó időszak 74 százalékos keresletnövekedést mutatott a korábbi évhez képest – áll a VDW, a Német Szerszámgépgyártók Egyesületének legutóbbi jelentésében. Ezt a belföldi igények 71, a külföldi megrendelések 76 százalékos növekedésével érte el a szektor.
A fejlemények Wilfried Schäfer, a VDW vezérigazgatója szerint is kiválók. Az, hogy a negyedik negyedévre a lendület kissé kifulladt, sejthető volt az elmúlt hónapoknak azt a robbanásszerű növekedését figyelve, amellyel nem lehet hosszabb távon számolni. Most a normalizálódás időszaka következik. Mivel 2010 második felében már elkezdődött a fellendülés, így az összehasonlítási alap is erősebb – ez a másik oka, hogy az idei év végi számok szolidabbak.
A megrendelések ezzel együtt még most is túlszárnyalják a szektor kapacitását, kihívás elé állítva a vállalatokat. Októberben a gyárak kapacitásuknak 95,5 százalékát használták ki, míg a teljes tavalyi évben ez az arány átlagosan 75,4 százalék volt. A jelenlegi kapacitásszűke miatt a termelés az első kilenc hónapban az egy évvel korábbihoz képest csak 36 százalékkal nőtt, bár ez a szám Schäfer szerint a vártnál is jobb.
Az iparág öröme nem lehet felhőtlen mindaddig, amíg a pénzügyi piacok és az euró válsága megoldatlan. Ezeknek a tényezőknek a normális ciklikus keresleti trendre gyakorolt negatív hatásai miatt a vállalatok borús elkövetkező hónapokra számíthatnak – mondja Schäfer. Az egyes vállalatok forgalma termékkínálatuk és ügyfélkörük fényében alakul majd. Különösen azok esetében, amelyek a szerszámgépek egyedi igényekre szabására specializálódtak, vagy amelyek hosszú távú projektben vesznek részt. Az időszakot könnyen átvészelik majd azok a társaságok is, amelyeknek elegendő megrendelése gyűlt fel az elmúlt tíz hónapban. Schäfer emlékeztet a gépjárműipar és kiszolgáló szektorainak nem múló befektetéséhségére, valamint a repülőgépipar és az energiaszektor folyamatos keresletére, ezek a tényezők együtt stabilizálhatják Németország szerszámgépiparát.


