Elismerés a legdinamikusabb cégeknek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság„A Pegazus-díjjal az a célunk, hogy bemutassuk: Magyarországon vannak olyan többségi hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások, amelyek képesek dinamikusan növekedni” – hangoztatta a díjátadón az Enterprise Investors országigazgatója, Tüske Tamás. Két – piacvezető és feltörekvő – kategóriában osztják ki az elismeréseket Nyugat-, Közép- és Kelet-Magyarország kiemelkedő növekedést felmutató vállalkozásainak. Ebben az évben 18 cég ért el első, második és harmadik helyezést, s kiemelkedő teljesítményéért még 12 kapott elismerő oklevelet a három térségből.
Az elismeréseket ezúttal is a díjat alapító Enterprise Investors magán- és kockázatitőkealap-kezelő és a Dun & Bradstreet nemzetközi cégminősítő, továbbá támogatóként az Ernst & Young vezető könyvvizsgáló, adó-, tranzakciós és üzleti tanácsadási szolgáltató, valamint a White & Case LLP nemzetközi ügyvédi iroda vezetői adták át a Magyar Tudományos Akadémián.
Az idén kitüntetett vállalkozások legnagyobb arányban két iparág szereplői közül kerültek ki. Öt cég az ipari fémfeldolgozás és -megmunkálás, négy pedig az élelmiszergyártás és -feldolgozás területén tevékenykedik. E vállalkozások éves szinten átlagosan 47 százalékos árbevétel-növekedést értek el a vizsgált, 2008–10 közötti időszakban.
A feltörekvő kategóriában Nyugat-Magyarország régió legjobbjának az LV Metal Kft.-t találta a zsűri. Ez a vállalkozás különféle lemezmegmunkálással, illetve hegesztett alkatrészek gyártásával foglalkozik, 2008–10 között átlagosan több mint 42 százalékos árbevétel-növekedést produkált évente. Közép-Magyarország régióból a lap- és könyvkiadással foglalkozó IQ Press Kft. lett a szerencsés nyertes. Ez a vállalkozás átlagosan 71 százalékos árbevétel-emelkedést ért el. A kategória kelet-magyarországi legjobbja a különféle fémszerkezetek gyártásával foglalkozó MLI Vasker Acélszerkezetgyártó Kft. lett 105 százalékos átlagos bővüléssel.
A piacvezető kategóriában is imponálók a számok, bár ott már érződik a válság hatása. Nyugat-Magyarország régióban az Agrofeed Kft. lett az első, amely 28 százalékos átlagos árbevétel-növekedést ért el évente. A cég holland technológián alapuló premix és prestarter állattakarmány gyártásával foglalkozik. Közép-Magyarország régióban a különféle olajos magvak pörkölésével, csomagolásával és forgalmazásával foglalkozó Mogyi Kft. vitte a pálmát. A társaság átlagos éves árbevétel-bővülése 20 százalékos volt. Kelet-Magyarországon a kategória győztese a FUX Zrt. lett, amelynél17 százalékos volt az átlagos árbevétel-növekedés évente. A vállalat fő tevékenysége alumíniumból és acélból készült szabadvezetékek, szigetelt légvezetékek, emelés- és rögzítéstechnikai eszközök, réztermékek és építészeti kötelek gyártása.
„A gazdasági helyzet alakulása az egész vállalati szektor, így a díjazottak teljesítményére is rányomta a bélyegét” – mondta Keleti József, a Dun & Bradstreet ügyvezető igazgatója. Míg a válság előtt, a 2006–08-as időszakban a díjazottak általában 30 százalék felett tudtak növekedni, addig az idén 20 százalék alatti mutatóval is be lehetett kerülni a legjobbak közé.
A legjobbak kiválasztásánál az adott cég növekedési rátája, az elmúlt három évben mutatott bővülés intenzitása, valamint a vállalkozás átláthatósága szerepelt szempontként.


