Új gyártócsarnokának 122 millió forintba kerülő beruházási költségének éppen a felét nyerte el a Dél-alföldi operatív program keretében a szegedi székhelyű Elcometal Fémfeldolgozó Kft. A több mint 500-féle járműipari csavart, kötőelemet, alkatrészt gyártó vállalat az 1500 négyzetméteres csarnokában nyárig csavar- és anyaggyártó gépek, hidegalakítású gyártástechnológiához tartozó berendezések, valamint a gyártáshoz kapcsolódó minőségellenőrző labor és a hőkezelő helyiségek kapnak helyet.
Az 1990-ben alakult Elcometal Kft. egy évtizede specializálódott a járműipari csavargyártásra, elsősorban az alvázakat és karoszszériaelemeket összefogó úgynevezett hegesztőcsavarok és
-anyák gyártására. A családi vállalkozás tulajdonos-ügyvezetője, Horváth Czakó István lapunknak elmondta, hogy a 31 ezer négyzetméteres szegedi telephelyen a beruházás révén 9000 négyzetméterre nő az üzemépületek összes alapterülete, ugyanakkor a létszám 12-vel, közel negyvenre nő. A szegedi gyárban a kisebb csavarok, szegecsek, tengelyek mellett a csavargyártáshoz szükséges szerszámokat is készíti a cég. A 25 embernek munkát adó győri telephelyen pedig egy 6000 négyzetméteres csarnokban gyártanak nagyméretű kötőelemeket a Rába, a ZF és a Csabametál számára. Ezt az üzemet 2006-ban vásárolták meg a Rábától, amely azért döntött az egység eladása mellett, mert a kizárólag belső igényeket kielégítő csavargyártás a Rábának akkorra már gazdaságtalanná vált.
A cég legnagyobb haszonjárműgyártó megrendelője azóta is a Rába Futómű Kft., amely számára első beépítésű, nagy szilárdságú, egyedi csavarokat szállítanak, amelyek egyebek között a John Deere traktorok futóművét tartják össze. Ugyancsak nagy megrendelő az egri ZF Lenksysteme Hungária Kft., amely az Elcometaltól vásárolt alkatrészek egy részét az MAN kamionok kormányműveibe építi be.
A személyautó-gyártók jórészt harmadik körös beszállítóként tartják számon az Elcometalt, amely csavarjai a BMW 3-tól a Suzukiig vagy tíz márkában szolgálnak. Köztük első beépítésű kötőelemeket biztosít a cég a Volkswagen, az Audi és a Skoda zárrendszereibe is azok magyarországi beszállítóján keresztül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.