BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötszázmillió forint hungarikumokra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogja tárgyalni a Vidékfejlesztési Minisztérium által december 30-án a kormánynak benyújtott hungarikumtörvény tervezetét – mondta el Fazekas Sándor tegnap sajtótájékoztatón.

A vidékfejlesztési miniszter hozzátette: a tervezet előterjesztése egyben a napokban bemutatott Darányi Ignác-terv első lépése is.
Ha a törvényt elfogadják, az úgynevezett helyi értéktárakból szakértői bizottság fogja kiválasztani, mi minősül majd hungarikumnak. A megnevezést az élelmiszereken túl a kulturális, szellemi értékek, szokások, termékek, egyéb tárgyak is megkaphatják. A majdan felálló 13 fős hungarikumbizottságban a szakmai, tudományos képviselők mellett helyett kapnak majd az egyházak és a határon túli magyarok küldöttei is.

Fazekas Sándor kijelentette: a forgalomban jelenleg harmincat is meghaladó, magyar eredetet, különleges minőséget jelezni hivatott védjegy is jelzi, hogy a például a hazai élelmiszer-termelést a sokszínűség jellemzi, és hogy igény van ilyen jelzésekre. A hungarikum megjelölés ugyanakkor az állam által ellenőrzött módon mindezek felett, „a piramis csúcsán” áll majd.

A miniszter elmondása szerint a tervezet gazdasági lehetőségeket is teremt, elsősorban a kis- és középvállalkozások számára. A hungarikumok támogatására félmilliárd forint áll rendelkezésre, amelynek felhasználásáról a későbbiekben döntenek. „Ehhez előbb látni kell azokat a termékeket, amelyek a hungarikum megnevezést elnyerik” – tette hozzá. Fazekas szerint azonban a legnagyobb támogatás az az érdeklődés, amely a hungarikumokat övezi majd. Kérdésre válaszolva a miniszter kifejtette: az, hogy az így minősült termékek előállítói kapnak-e valamiféle adókedvezményt, a jövő kérdése, amelyet akkor lehet megvizsgálni, ha tudjuk, milyen produktumok tartoznak majd ebbe a körbe.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.