BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekorder a magyar Musashi

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A világválság kitörését követően nagyot esett a Musashi Kft. bevétele, de az elmúlt évet már rekordforgalommal zárta a japán autóalkatrész-gyártó magyar leányvállalata.

Fennállása legjobb árbevételét érte el az elmúlt évben az Ercsiben személyautó-alkatrészeket gyártó Musashi Kft., amely ebben az évben 3,8 millió eurót fordít beruházásokra. „A 2009-ben elértnél 50 százalékkal magasabb, 60 millió eurós bevételi rekord annak köszönhető, hogy bizonyos termékek iránt jelentősen megnőtt a kereslet. Sokat jelentett többek között az Audi kínai piacnyerése, hiszen az ottani gyárakban összeszerelt kocsikhoz innen szállítják az alumínium lengőkarokat. Kínában ugyanis még nem rendelkeznek a szükséges technológiával” – mondta lapunknak Nagy András, az Ercsiben tíz év működő Musashi gyár igazgatója.

Ekkora forgalomemelkedés azonban csak a folyamatos technológiafejlesztés révén volt elérhető. Az árbevétel ugyanis 2008-ban az előző évi 45,40 millió euróról 48,41-re emelkedett, ám a következő évben az autóipart ért sokk miatt 40,08 millióra zuhant. Mivel a hitelválság elsősorban a kis és alsó középkategóriás autók piacát rengette meg, a Fiat 1,3 literes turbódízel motorja számára gyártott vezérműtengelyből is jelentősen kevesebbet rendelt a Fiat lengyelországi motorgyára.

További részletek a mai Világgazdaságban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.