BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szétváltak az egészségügyi szolgáltatások

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Januártól több szolgáltatás, mint például a gyógyfürdőzés, a sporttevékenység, vagy a rekreációs üdülés amelyet korábban az önkéntes egészségpénztáraknál lehetett igénybe venni átkerültek a SZÉP kártyához.

Az önkéntes egészségpénztárak számos szolgáltatása, amit a tagok adómentesen, az szja fizetése nélkül, vagy akár fizetése mellett igénybe tudtak venni, januártól megszűnik – mondta lapunknak a Független Pénztárszövetség elnöke. Lukács Marianna kiemelte, hogy ezek a szolgáltatások (például természetgyógyász, sportolás, gyógyfürdő), amelyeket a kormányrendelet átemelt a SZÉP kártya egyik zsebébe, az 50-60 milliárd forintnyi összpénztári szolgáltatásoknak csak 5-6 százalékát tették ki.

A korábbi szja-mentes egészségbiztosítási szolgáltatások közül kikerült a gyógyfürdőre, gyógy- és egészségügyi, illetve rekreációs üdülésre fordított költés, valamint nem lehet a sporttevékenységhez kapcsolódó kiadásokra sem költeni. Az életmódjavító (szja-köteles) szolgáltatások közül a méregtelenítő kúra, léböjtkúra, preventív kúra mozgásszervi panaszok megelőzésére, fogyókúraprogram szolgáltatásra szóló számlákat a pénztáraknak már egyáltalán nincs módja befogadni.

További részletek a szerdai Világgazdaságban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.