Cégvilág

A Facebook bevásárolt az IBM-nél, hogy megvédhesse magát

A közösségi portál megerősítette a Bloomberg értesülését az IBM-mel kötött szabadalomvásárlási megállapodásról.

Az amerikai hírügynökség úgy tudja, hogy a Facebook 750 különböző szabadalmat vásárolt meg az IBM-től. A portál az AP érdeklődésére megerősítette a vásárlás tényét, de részleteket nem közölt.

A hírügynökség szerint a tény, hogy a Facebook szabadalmakat vásárol, jól mutatja, hogy ezen a téren gyenge a világ legnépszerűbb közösségi portálja. A tavalyi év végén mindössze 56 szabadalmat tudhatott magáénak a cég, ami igen kis mennyiség tekintve, hogy például a Yahoo mintegy ezer jogvédett technológia felett rendelkezik. A portál a jelek szerint mindent megtesz, hogy megerősítse pozícióit 5 milliárd dolláros tőzsdére lépése előtt, vélhetően ennek része a mostani üzlet is.

A Facebook számára a szabadalmi portfólió bővítése fontos lépés, hiszen a Yahoo a közelmúltban jelentette be, hogy pert fontolgat a portál ellen, mert az állítása szerint tíz, általa  szabadalmaztatott technológiát bitorol. Ezzel újabb fejezet nyitott a szabadalmi csatározásban, méghozzá olyan, amelyben két, egymással eddig szövetségben működő vállalat csap össze. Az időzítés kétségtelenül jó hiszen a Facebook tőzsdei bevezetésre készül, ilyenkor pedig minden vállalat sérülékenyebb. Egy elhúzódó per az utolsó dolog, amire egy vállalatnak ilyenkor szüksége van.

A Facebook Quinn Emanuel Urquhart & Sullivan céget bízta meg a perrel, ez az iroda többek között a Google Androiddal kapcsolatos pereit is intézi. A Facebook egyébként nyolc éve már "megjátszotta" ezt a trükköt a Google-lal szemben. Akkor is a tőzsdei bevezetés előtt indított szabadalmi pert, amit a keresőóriás 200 millió dolláros kártérítés megfizetésével simított el.

vásárol szabadalom Yahoo Facebook IBM
Kapcsolódó cikkek