BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mennyit keresnek a logisztikusok?

A munkaerő-közvetítéssel, illetve kölcsönzéssel foglalkozó Grafton Recruitment Kft. tapasztalatai szerint a logisztikai szakma versenyképesnek számít a mai munkaerőpiacon. A vállalatok – a fizikai dolgozókat nem számítva – jelenleg beszerzőt, supply chain specialistát, különböző szállítmányozási feladatok elvégzésére alkalmas kollégát keresnek leginkább.

A logisztikai szakemberek munkaerő-piaci lehetőségeiről, esélyeiről szólva Kovács András, a Grafton Recruitment Kft. ügyfélkapcsolati vezetője elmondta, hogy a munkaadók egyelőre még a gyakorlati – sok esetben az iparági, speciális – tapasztalatot tekintik elsődlegesnek a felvételnél, és nem a végzettséget. A szakterület sajátos múltja – nálunk csak az elmúlt évtizedekben oktatják mint szakmát – és jellege miatt fordulhatott elő az, hogy elsősorban a gazdasági vagy műszaki alapdiplomával rendelkezők közül kerültek ki a logisztika mai szakemberei. Ez nem azt jelenti, hogy a szakirányú végzettség és egyéb kiegészítő képzések, oklevelek nem számítanak versenyelőnynek (hiszen mára már ezek szerepe is felértékelődött), hanem azt, hogy például a logisztikai végzettségű pályakezdők is akkor kerülhetnek előnyösebb helyzetbe az állásinterjúk során, ha már a képzési idő alatt gyakorlati tapasztalatot szereznek.

A megszerzett tapasztalatok mellett azonban az a munkaadói igény is megfogalmazódik már az álláskeresők felé, hogy az ágazat jellege, vagyis a kiterjedt vállalati folyamatok és rendszerszemlélet szükségessége kapcsán a leendő munkavállalónak regionális és globális logisztikai tudása is legyen, és hogy ezt folyamatosan fejlessze (tanuljon), hiszen a hatékony és gazdaságos logisztikai folyamatok ma már megkerülhetetlenül nemzetközi jellegűek.

Többször is megállapították – többek között az MLBKT és a Corvinus Egyetem öregdiák-találkozóján is –, hogy a logisztika jelentőségének megítélése az utóbbi néhány év kedvezőbb eredményei ellenére még napjainkban is sokszor kérdéses, nem mindenütt ismerik fel a jelentőségét, különösen a kisebb vállalatoknál. Gyakran nem jelenik meg önálló funkcióként, bedarálódik például az értékesítés vagy akár a termelés alá. Ezt támasztotta alá a Grafton szakembere is, aki az állásinterjúk alapján hasonló tapasztalatot fogalmazott meg. A jelenlegi munkaerő-piaci kihívások mellett ez a sokszor determinált helyzet sem könnyíti meg a közvetítő munkáját, hiszen össze kell tudnia hangolni a keresleti és kínálati oldalt, közvetítenie kell az igényeket és elvárásokat. Gyakran előfordul az is, hogy a későbbi elvégzendő feladat leírását is szükséges pontosítania, hiszen a közvetítőnek vannak kétoldali piaci információi.

A logisztika és kapcsolódó területein dolgozók legszükségesebb kompetenciái a szakmai tudáson kívül (nem fontossági sorrendben): problémamegoldó és stressztűrő képesség, kezdeményező készség, jó kommunikációs képességek, proaktivitás, feladatorientáltság, jó meggyőző erő, analitikai készség, és elengedhetetlen az idegennyelv-tudás. Az utóbbin belül is az angol nyelv ismerete, ahol többnyire tárgyalási szintű nyelvtudást (személyesen és telefonon) várnak el a cégek.

Kovács András szerint minden területen, így a logisztikában is nehéz meghatározni azokat a fizetési sávokat, amelyek pontos és informatív képet adhatnak az ágazatról. Ezért csak tájékoztató jellegű és nem a fizikai dolgozókra vonatkozó adataik vannak az átlagos fizetési sávokról, amelyeket tanácsos mindig egyéni szintekre lebontani. A közép-magyarországi régió bruttó béreihez képest pedig 10–30 százalékkal is alacsonyabbak másutt a fizetések. Az összeget meghatározza az is, hogy multinacionális vállalatnál vagy kkv-nál pályáznak állásra. A szakember azt tanácsolja, hogy a fizetési igényen kívül érdemes végiggondolni a pályázat beadásakor azt is, mik a hosszú távú céljaink, motivációink karrierünkben, mert például a kkv a multinacionális vállalattal szemben jellemzően több lehetőséget biztosít az egész vállalat, és így a logisztikai folyamat rálátására is, ezáltal szélesebb spektrumú szakmai tudásanyagra lehet szert tenni.

Az ügyfélkapcsolati vezető elmondta, hogy a logisztikai munkaerőpiacra különösen jellemző – a kiterjedt vállalatközi folyamatok miatt –, hogy ha a kapcsolódó területeken, húzó ágazatokban nagyobb változás történik vagy éppen csak megkezdődik, akkor ezen a piacon is gyorsan megmutatkoznak a reakciók. Általában jellemző a munkaerőpiacra – így a logisztikaira is –, hogy az idősebbek higgadtsága sokszor előnyt jelent a fiatalabbak türelmetlenségével szemben, de ugyanakkor az újabb generációk terhelhetőbbek, rugalmasabbak, jobb a nyelvtudásuk, magasabb szintű számítástechnikai ismeretekkel rendelkeznek. A mai álláskeresők tudatosabbak is, bár az utóbbi évek gazdasági helyzete miatt ebben sajnos visszaesés mutatkozik, amely leginkább a sokszor fókuszálatlan pályázás, az irreális igények megfogalmazásában érhető tetten.

Felmérés

A Magyar Logisztikai, Beszer­zési, és Készletezési Társaság (MLBKT) év elejei felmérése szerint a vállalatok többek között a képzések, a humánerőforrás fejlesztésének növelésével, valamint a létszámleépítés csökkentésével is küzdenek a válság ellen. Ezen eszközök alkalmazása automatikusan hatással van a munkaerőpiacra is, kihívások elé állítva mind a keresleti, mind a kínálati oldalt.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.