BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az olimpia előtt nőtt a Waberer’s brit rendelése

A Waberer’s International az első hét hónap során ötödével több árut szállított Nagy-Britanniába, és a Magyarországról indított fuvarok is tíz százalékkal növekedtek. Ez azt jelenti, hogy az olimpiát megelőző időszakban havonta átlagosan 400-zal több Waberer’s-kamion rakodott le Nagy-Britanniában, mint az elmúlt év azonos időszakában. A fuvarozott termékek jelentős részét tartós élelmiszerek, háztartás-elektronikai cikkek és autóipari alkatrészek teszik ki. Az első fél évben ugyanakkor növekedett a Waberer’s kamionjai által Angliába eljuttatott építőipari berendezések és eszközök mennyisége is.

A kontinensről a szigetországba való átkelésre a fuvarok négyötödének esetében a Csalagutat választotta a társaság, amely már tavaly is több mint 30 ezer alkalommal vette igénybe ezt a közlekedési útvonalat.

A Waberer’s International Zrt. Európa hatodik legnagyobb, 2500 kamionszerelvénnyel rendelkező közúti fuvarozótársasága, amely évente 250 ezer komplett rakományt 330 millió kilométer futásteljesítmény mellett juttat el Európa különböző országaiba. A cégcsoportnak Lengyelországban, Németországban, Romániában, Spanyolországban és Szlovákiában vannak leányvállalatai. A Waberer’s International tavalyi árbevétele 373 millió euró volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.