E-Balaton-túra villanyautóval
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságMegasztárosok ügyességi versenyével tesztelték a napokban a Balaton első elektromos töltőállomás-hálózatát. „Ötösre vizsgázott Siófok, Fonyód, Keszthely, Balatonfüred, valamint Székesfehérvár is, és ez az öt város ad otthont mostantól az E-Balaton-körút kútjainak” – mondta a villanykút avatóján Eric Depluet, az E.ON Hungária Zrt. vezérigazgatója.
Mint kifejtette, a mai trendek alapján látható, hogy folyamatosan nő a kőolaj, s vele a fosszilis üzemanyagok ára, részben éppen ezért került világszerte előtérbe az elektromos autózás. Az E.ON német anyavállalata európai szinten élen jár a jövő technológiájának népszerűsítésében, például Németországban 2011-ben már 2044 elektromos hajtású jármű került forgalomba. Magyarország egyelőre szerényebb sikereket könyvelhet el, de az infrastruktúra ilyen léptékű kiépítésével az elektromos autózás berobbanásakor már minden készen áll az energiaigények kiszolgálására.
Magyarország vezető energiaszolgáltatója – a fenntartható fejlődés szellemében – tavaly október óta a balatoni állomásokkal együtt már tíz töltőt adott át, így Budapestről Bécs mellett már Siófok vagy akár Keszthely is könnyen megközelíthető. A két e-sztráda, a töltőállomások telepítése csak az első lépések az e-autózási infrastruktúra kialakításának útján, hiszen ezekkel a töltőkkel még viszonylag hosszabb idő alatt lehet feltölteni az autókat. Az E.ON ezért az Energia új utakon programja keretében a töltőoszlopok telepítése mellett üzleti partnereivel összefogva teljes körű, színvonalas szolgáltatást kíván nyújtani az e-autósoknak. A nemrég átadott elektromos kutakat a siófoki Hotel Azúr, a fonyódi Torony Étterem, a keszthelyi Festetics-kastély, a balatonfüredi Flamingó Hotel és a székesfehérvári Jancsár Hotel üzemelteti.
„Nem véletlenül éppen a Balaton körül alakítottuk ki a legújabb e-sztrádánkat, a magyar tenger ugyanis az utóbbi években újra az egyik legkedveltebb turisztikai célponttá vált. Mindannyiunknak szívügye a Balaton, mi a magunk módján a környezeti ártalmak csökkentésével, az elektromos körút kiépítésével próbálunk többet tenni a tó szépségének megőrzéséért. Üdvözöljük a kutaknak helyet adó öt város polgármesterének, valamint a kutakat üzemeltető vállalkozások innovatív, jövőbe mutató gondolkodásmódját. Hosszú távú célunk, hogy ezeket a töltőket megújuló forrásból származó árammal lássuk el, ezzel is támogatva a károsanyag-kibocsátás nélküli közlekedést” – mondta Eric Depluet.
A Megasztár tehetséges énekeseinek, valamint Vincze Ottó és Boczkó Gábor részvételével zajlott az ügyességi és tájékozódási szakaszból álló E.ON E-Race. „Hatalmas élmény volt elektromos autót vezetni. Csendes, környezetkímélő és mégis ugyanakkora teljesítményre képes, mint a benzines autók” – mondta Szakos Andrea, a 2012-es Megasztár döntőse.


