Együttműködés a minőségi gépipari szakemberek utánpótlásáért
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA pécsi Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. és a Kökönyösi Oktatási Központ tűzte ki célul, hogy tevékenyen részt vesznek a minőségi szakember-utánpótlás biztosításában, új alapokra helyezve ezzel a szakképző iskolák és a cégek kapcsolatát a munkaerő-piaci igényeket is szem előtt tartó szakemberképzés terén.
A mindennapi piaci igények, a fejlesztésekről szóló információk, az elméleti tantárgyi elvárások átadására az iskolai szaktanárok és a termelésből az oktatási területre kiemelt céges szakemberek rendszeres konzultációi biztosítanak alapot. Itt egyeztetnek majd a tananyagról, a tanulók értékeléséről és a közös tananyag-fejlesztési feladatokról is.
A tanulók is profitálhatnak mindebből, hiszen nagyobb eséllyel helyezkedhetnek el, ha tudásuk piaci igényeket követő, naprakész. A törvényi előírások által biztosított juttatásokon (tanulószerződés, ösztöndíjas szakmák) felül a kamarai osztályban tanuló diákokat a gyakorlati oktatásukat biztosító cég külön pénzbeli motivációs rendszerrel is támogatja.
A motivációs összeg meghatározásánál a tanulmányi eredményen felül a tanuló feladatokhoz való hozzáállása, minőségorientáltsága, fejlődőképessége, társas kompetenciái, teljesítménye is fontos szerepet kap, méltányolva ezzel a tanulók kiemelt elvárásoknak való megfelelési törekvéseit.
A kamara az együttműködés és a kamarai osztályok részleteit a kiemelten kezelt pályaorientációs feladata keretében a pályát választó diákok és szüleik, felkészítő tanáraik felé közvetíti. Mind az iskolák pályaválasztási rendezvényein, nyílt napjain, mind az osztályfőnöki és szülői értekezleteken a kamara és a céges szakemberek állandó résztvevők lesznek.
Az új modellben az iskolai és céges szakember együttműködésén kívül a tanulók motivációja is kiemelt fontosságú.


