BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Negatív csúcsot tart az építőipar

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Jócskán megugrott az év első felében a magyarországi cégek fizetésképtelenségi mutatója: országos átlagban 40 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest. Egyes ágazatok helyzete még ennél is rosszabb képet mutat – derül ki a Coface Hungary legfrissebb elemzéséből. Az első fél év adatai jól tükrözik a gazdaság helyzetét – véli Kárpáti Gábor, a nemzetközi hitelbiztosító ügyvezető igazgatója, aki nem látja jelét a javulásnak. Ugyanakkor bízik abban, hogy a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval elindult hiteltárgyalások a befektetői bizalom visszaszerzéséhez vezethetnek, s a cégek ismét hitelképesebbekké válnak. Ez azonban nem várható egyik napról a másikra.

A legkomolyabban azokon a területeken nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma, ahol eddig is: mégpedig ott, ahol elsősorban a belföldi keresleten áll vagy bukik a teljesítmény – állítja Kárpáti Gábor. Nem véletlen, hogy az összes hazai fizetésképtelenségi eljárás 23 százalékát a kereskedelmi vállalkozások, közel 17 százalékát pedig az építőipari cégek ellen indították az év első hat hónapjában.

A belső arányokat nézve továbbra is az építőipar vezeti a negatív listát, aminek az oka, hogy mára már olyan szinten belassult az ágazat, hogy még hosszú távon sem várható az eljárások számának csökkenése. A legnagyobb vesztesek között van a turizmus is, amit azonban csak részben lehet visszavezetni a cafeteria-rendszerben bekövetkezett változásokra, arra, hogy új elemei (SZÉP kártya, Erzsébet utalvány) még nem terjedtek el olyan széles körben, mint a korábbi csekkek, utalványok. A másik oka az ágazat mélyrepülésének közvetlenül maga a válság, melynek következménye, hogy az emberek már felélték a megtakarításaikat. S ott van az okok között az is, hogy a Malév csődje miatt kevesebb külföldi jön, s a magyar kiutazók sem feltétlenül a ferihegyi reptérről indulnak el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.