Cégvilág

A 150 ezres laptopokat veszik a magyarok

Trónfosztást hozhat a harmadik negyedév a globális személyi számítógép-piacon, ahol egyelőre a várakozásokat meghaladó mértékben nő a kereslet. Az ágazat hazánkban is jól teljesít.

A teljes információ-technológiai szektor egyik legjobban teljesítő szegmense lehet Magyarországon 2012-ben a személyi számítógépeké (PC). Miközben a hazai IT-költés az év eddigi szakaszában a korábbi stagnálást valószínűsítő várakozásoknál is gyengébben teljesített, így jelenleg úgy fest, hogy az év egészében is enyhén csökkeni fog, a PC-piac értékben akár 9 százalékkal is bővülhet 2012-ben - mondta lapunknak Fauszt Gábor, az IDC vezető elemzője.

A szakember kiemelte: a növekedés nem az eladott számítógépek számának emelkedésével magyarázható, sokkal inkább a fogyasztói igények változásával. A közelmúltban ugyanis a kereslet a drágább készülékek irányába tolódott el: az olcsó akár 50-60 ezer forintért is megvásárolható netbookok piaca lényegében megszűnt, s a legkedveltebb készülékek a 150 ezer forint körüli árkategóriás laptopok lettek. Mindennek eredményeként az eladott PC-k átlagára közel tizedével emelkedett, ami egyben azt is jelzi, hogy az IDC által prognosztizált növekedést úgy hozhatja a piac, hogy volumenben egyáltalán nem lesz bővülés.

Az értékesített számítógépek darabszámban várható stagnálása azt jelenti, hogy ebben a mutatóban globálisan biztosan alulteljesítő lesz hazánk, a legfrissebb prognózisok szerint ugyanis az idén világszerte 5 százalékkal több PC-t adhatnak el, mint egy évvel korábban. Szakértők szerint a növekedés még úgy is tartható, hogy az első két negyedév tényadatai egyelőre elmaradnak a teljes évre vonatkozó prognózistól, hiszen január és március között mindössze 1,9 százalékkal gyarapodott az értékesítés, az ezt követő három hónapban pedig enyhén szűkült a piac.

Az év második felében ugyanakkor felgyorsulhat bővülés, hiszen az értékesítést több dolog is megdobhatja, például a Windows 8 bevezetése, vagy éppen az újgenerációs ultrabookok elterjedése. A növekedés motorjai egyébként természetesen a feltörekvő országok lesznek, ahol az IDC előrejelzése szerint 7,4 százalékkal emelkedhetnek az eladások, de enyhe bővülés várható a fejlett országokban is, legyen szó akár az asztali készülékekről, akár a hordozható gépekről.

A globális piacon ugyanakkor jelenleg talán az értékesítési adatok alakulásánál is fontosabb az erőviszonyok változása, a legtöbb előrejelzés szerint ugyanis a harmadik negyedévben trónfosztás lehet az ágazatban. Szakértők úgy számolnak, hogy a július és okotóber közötti három hónapban már a kínai Lenovo adja el a legtöbb számítóképet világszerte, megelőzve a hat éve piacvezető amerikai HP-t. A Lenovo - amely 2011 elején még csak a negyedik helyen állt a gyártók rangsorában - már a második negyedévben is a globális eladások közel 15 százalékát ellenőrizte, ami azt jelenti, hogy piaci részesedése alig néhány tized százalékponttal maradt el a HP-jétől. Márpedig miközben a kínai cég az elmúlt negyedévekben rohamosan növeli értékesítését (az előzőben például negyedével), amerikai konkurense igen hektikusan teljesít, az április és július közötti három hónapban például 12 százalékkal kevesebb PC-t adott el, mint egy esztendővel korábban.

Más kérdés, hogy a Lenovo sikerét elsősorban gyors hazai, illetve ázsiai térnyerésének köszönheti, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a cég pozíciói az öreg kontinensen korántsem ilyen erősek. Bár a társaság - a Gartner adatai szerint - a szűkülő nyugat-európai piacon is 10 százalékkal tudta növelni eladásait ezzel sem sikerült előre lépnie az ötödik helyről. Fauszt Gábor jelezte: a helyzet Magyarországon is a nagyon hasonló, hiszen a teljes PC piacon a Lenovót a HP, a Dell, az Acer és az Asus is megelőzi, s a társaság alig fele annyi számítógépet értékesít, mint a piacvezető.

Az ugyanakkor elvitathatatlan, hogy a társaság nagy hangsúlyt helyez a kelet-közép-európai térségre, amelyen belül a magyarországi térnyerés különösen fontos a cégnek. Ivan Bozev, a vállalat regionális igazgatója korábban a Világgazdaságnak elmondta: általa felügyelt tizenhárom ország közül hazánkban, Romániában és Görögországban a legnagyobb méretű az elérhető PC-piac, ami kulcspozícióba emeli ezeket az államokat a Lenovo számára.

Növelte beruházásait a Samsung

Az első fél évben 22 százalékkal növelte kapacitásbővítő és modernizáló beruházásait a Samsung Electronics Co., a világ legnagyobb okostelefon- és laptévégyártója - jelentette az MTI. A január-júniusi periódusban a Samsung 19,7 ezer milliárd won (17,4 milliárd dollár) összeget fordított üzemfejlesztési és kutatás-fejlesztési beruházásokra, szemben a 2011 első félévi 16,2 ezer milliárd won kiadással. A konszern kutatás-fejlesztési beruházásokra 5,8 ezer milliárd wont, bevételének 6,2 százalékát fordította a beszámolási periódusban, 15,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Gyártásmodernizálásra és kapacitásbővítésre a Samsung 13,9 ezer milliárd wont fordított az idei első fél évben, 24,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ebből 9,7 ezer milliárd wont a félvezetőáramkör-gyártás modernizálására, 2,6 ezer milliárd wont pedig a folyadékkristályos képernyő gyártás modernizálására. A Samsung az idén 25 ezer milliárd wont tervez gyártásmodernizálásra és kapacitásbővítésre fordítani. Kutatás-fejlesztési beruházásaival együtt beruházási kiadásai az idén meghaladják majd a 33 ezer milliárd wonos tavalyi rekordot.
Az első félévben a Samsung értékesítési árbevétele a tavalyi első félévihez képest 21,5 százalékkal 92,9 ezer milliárd wonra emelkedett, üzleti eredménye pedig 87,7 százalékkal 12,6 ezer milliárd wonra szökött fel.

Jandó Zoltán - Világgazdaság -->

laptop PC piac
Kapcsolódó cikkek