Kínai partnert hozna a Huawei
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Gavin Dai kiemelte: a fenti törekvés is jelzi, hogy a Huawei nem egyszerű termelési központként tekint magyarországi egységeire, a létesítmények a vállalat teljes európai ellátási láncában kiemelkedő szerepet játszanak. A hazánkban 2004 óta aktív társaság ennek megfelelően folyamatosan bővíti itthoni érdekeltségeit, amelyekre a kezdetektől eddig nagyjából 50 millió eurót költöttek. A cégvezető lapunknak jelezte: a folyamatos beruházások eredményeként a magyarországi kibocsátás – azt követően, hogy tavalyelőtt és tavaly is a duplájára emelkedett – az idén további 40-50 százalékkal nőhet. Ennek eredményeként 2012-ben már 1,7-1,8 milliárd dollár értékben állíthatnak elő különböző termékeket hazánkban, aminek nagy részét természetesen exportra szánják.
Nem csak a termelést fejleszti azonban a társaság: Gavin Dai tájékoztatása szerint a cég tavaly létrehozott logisztikai központját (ELC) is bővítik. Az ELC – amelynek raktározóés logisztikai egységei beszállítókon keresztül Biatorbágyon és Üllőn működnek – az eredeti 25 ezerről 30 ezer négyzetméteresre hízik az idén. Emellett a kutatás-fejlesztés területen is előrébb lépne a társaság, ennek érdekében pedig már több hazai egyetemmel is felvették a kapcsolatot a jövőbeli együttműködés reményében.
A magyar piac ugyanakkor nem kizárólag az európai vevők ellátása miatt fontos a Huawei számára: a cég a közeljövőben új termékekkel igyekszik erősíteni hazai pozícióit. Szabó Zsolt, a társaság értékesítési menedzsere elmondta: a vállalat – azt követően, hogy a közelmúltban már több belépő szintű készülékkel is megjelent Magyarországon – hamarosan piacra dobja első közép-felső kategóriás okostelefonját is hazánkban. A várhatóan még ősszel a boltokba kerülő új terméktől részben a magyarországi forgalom növekedését várják, emellett azonban a kategóriaváltással a márka erősítése is célja a vállalatnak.
Nem csak az okostelefon-vonalon erősít ugyanakkor a Huawei: a cég egy új táblagéppel is piacra lép, amelyhez talán még a maroktelefonnál is nagyobb reményeket fűznek.
Szabó Zsolt jelezte: a cég tabletjei eddig igen sikeresek voltak, így bíznak benne, hogy az új modellel tovább tudják növelni részesedésüket a piacon. Ennek érdekében a rajtot az utolsó negyedévre időzítették, a karácsonyi szezon ugyanis hagyományosan megdobja a keresletet az ilyen készülékek iránt.
Poszt-PC-korszak
Bő harminc éve először csökkent 50 százalék alá a személyiszámítógép-gyártók részesedése a memóriapiacon (DRAM). Az IDC legfrissebb adatai szerint a második negyedévben a memóriachipek 49 százalékát építették be PC-kbe, a számítógépek ilyen alacsony aránya pedig azok elterjedése, tehát a 80-as évek eleje óta nem volt. Mindez a piackutató elemzői szerint egy újabb jel arra, hogy a mobil eszközök korába léptünk, az okostelefonok és táblagépek részesedése a DRAM piacon ugyanis mindeközben rohamosan emelkedik.


