A Dunaújvárosi Hírlap érteülése szerint tárgyalások kezdődtek az ISD Dunaferr vezetése és kormánypárti politikusok között arról, hogyan lehet megtartani a társaság úgynevezett folyékony üzemeit, a kohót, az acélművet és a kokszolót, azok megszűnése ugyanis két-háromezer munkahely elvesztését jelentené.

 A városi napilapban közzétett interjúban Dorkota Lajos, Dunaújváros fideszes országgyűlési képviselője, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője a Dunaferrnél tervezett elbocsátások kapcsán emlékeztetett arra, hogy a Dunaferrt "2004-ben privatizálta az MSZP, akkor a vevők öt évre vállalták a munkahelyek megtartását. Ez 2009-ben lejárt."

A külföldi tulajdonosnak az első négy-öt évben jelentős nyeresége volt, a milliárdos osztalékot pedig kivitte az országból. „A kormányváltás után úgy gondoltuk, le kell ülni a cég vezetőivel a tisztánlátás érdekében. Ez sajnos, másfél évig nem történt meg, mert az akkori ukrán vezérigazgató ebben nem volt partner. Most új vezérigazgató van” - mondta a képviselő.

Dorkota Lajos a továbbiakban kifejtette, hogy a kormánypárti képviselők éppen a folyékony fázis üzemeinek megmentésén fáradoznak. Ennek érdekében egyeztetni kell a fejlesztéseket, s ha kell hozzá, akkor kedvezményes is szóba jöhet. Ugyanakkor megjegyezte, hogy kormánytámogatás nem jöhet szóba, mert meglévő üzemről van szó.

„A célunk az, hogy meggyőzzük a tulajdonost és a vezérigazgató urat, hogy tartsák meg a folyékony fázis üzemeit. Két héten belül Matolcsy György miniszterrel megszervezünk egy találkozót a vasmű vezetőivel, ott már ez lenne a téma" - idézte a napilap a politikust.

Dorkota Lajos - aki, mint mondja, fideszes képviselőként első perctől ellenezte a privatizációt - már az eladás napján azt gondolta, hogy amint lehetőség lesz rá, vissza kell vásárolni a Dunaferrt, s ezt, ha megfelelő piaci környezet lesz, tisztázódnak a fejlesztések, adósságok, "akkor meg kellene fontolni". Fel fogja vetni ezt a kérdést.

A cégvezetés korábbi közlése szerint várhatóan fél év alatt történik meg a tervezett mintegy 800 fős leépítés, amely a végleges döntést követően az idén kezdődik meg, s előreláthatóan 2013 márciusában fejeződik be. A létszámleépítés a Lőrinci Meleghengermű december elsejére tervezett bezárásával mintegy 250 ott dolgozót, továbbá Dunaújvárosban, a termeléshez nem közvetlenül kapcsolódó, a kiszervezésre kerülő tevékenységeket végző, valamint az irányítási és adminisztratív munkakörben dolgozókat érinti.