BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ráijesztett az ágazatra a Burberry borús közlése

Vége lehet a luxusipar elmúlt három évben tapasztalt robbanásszerű növekedésének – ettől tartanak legalábbis az iparági szereplők a Burberry kedvezőtlen múlt keddi jelentése miatt. A legnagyobb brit prémium márka közlése szerint az éves profit csalódás lesz majd a befektetőknek, miután az elmúlt 10 hét bevételei a vártnál gyengébbek lettek. A bejelentés hírére rekordszintű, 19 százalékos napon belüli zuhanással reagáltak a cég részvényei – az ötmilliárd font piaci érték ötöde, egymilliárd font vált kámforrá pillanatok alatt. „Tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül az elmúlt néhány hét tapasztalatával” – öntött olajat a tűzre Stacey Cartwright, a cég pénzügyi igazgatója a Bloombergnek adott interjújában a többi luxusbrand vezetőjével történt eszmecseréjére hivatkozva. A visszaesés fő oka a cég saját bevallása szerint a luxusipart évek óta húzó Kína gazdasági lassulása, a helyi kereslet csökkenése.

Egy neve mellőzését kérő iparági vezető szerint a profitfigyelmeztetés miatt a luxusszektor szereplői elhalaszthatják a tervezett felvásárlásokat. „A potenciális befektetők vélhetően megvárják majd, hogy mit mondanak hivatalosan a Burberry konkurensei az ágazat kilátásairól” – vélekedett Marco Belletti, a Societe Generale szakértője. „Rövid távon biztosan érinti a luxushoz kapcsolódó pénzügyi eszközök árazását” – mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.