Tovább növekedhet a takarékok szerepe a kkv-kfinanszírozásában
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságÚj stratégiával és Takarék Faktorház néven lép ősszel a piacra a Next Faktor Zrt. A társaság nemrégiben került kizárólagos magyar tulajdonba, miután a TakarékBank – a német DZ Bank érdekeltségébe tartozó VR Factorem GmbH kivásárlásával – korábbi 24 százalékos tulajdonrészét 100 százalékra növelte a cégben. „A jövőben a takarékszövetkezeti integráció lesz a Takarék Faktorház fő értékesítési csatornája, így a takarékszövetkezetek mintegy 300 ezer kis- és középvállalkozói ügyfele számára a meglévő hagyományos forgóeszköz-finanszírozási hitelkonstrukciók mellett egy új, rugalmas instrumentum is rendelkezésre áll” – mondta Szabó Levente, a TakarékBank vezérigazgató-helyettese, a Takarék Faktorház igazgatóságának elnöke. Mint hozzátette: a faktoring sokszor az egyetlen forrásszerzési lehetőség a hazai kkv-k számára.
A rövid lejáratú, likviditást javító banki hitelek iránt továbbra is élénk a kereslet, hiszen a magyar kkv-k nem rendelkeznek olyan likviditási tartalékkal, mely lehetővé teszi a készletek lassabb forgási sebességének, valamint a megnövekedett vevői fizetési határidők önálló áthidalását. Erre az egyik legrugalmasabb megoldás a faktoring. Többek között ez okozza az üzletágban tapasztalható jelentős bővülést a pénzügyi válság kitörése óta. A növekvő faktoringpiacon belül relatív arányban eddig is nőtt a Next Faktor piaci részesedése, a következő időszakban azonban jóval dinamikusabb üzleti bővülést vár el a TakarékBank az új leányvállalatától, melyhez a szükséges forrásokat a rendelkezésére bocsátja.
Az üzleti tervek szerint a Takarék Faktorház forgalmát a következő öt évben megháromszoroznák: 50 milliárdra növelnék a jelenlegi 17 milliárd forintról. n VG


