BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vételi ajánlatot tesz a kormány a Bakonyi Erőmű megvásárlására

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

„A kormány vételi tárgyalási ajánlatot tesz a Bakonyi Erőmű kapcsán” – áll a kormányszóvivő iroda közleményében, amely szerint megtárgyalták a Mal Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-vel kapcsolatban kialakult helyzetet, valamint ezzel szoros összefüggésben a Bakonyi Erőmű Zrt.-vel szemben fennálló tartozások kérdését is.

„A kormány számára kiemelten fontos az érintett munkahelyek megőrzése, valamint a térség – Ajka városa –

fűtésének biztosítása, éppen ezért, a probléma kezelésére a kormány egy munkacsoportot állított fel az érintett tárcák részvételével” – közölte az iroda.

„A Bakonyi Erőműnek több kérdést kell rendeznie ahhoz, hogy érdemi üzleti tárgyalást kezdhessen egy esetleges tulajdonosváltásról” – mondta az erőmű vezérigazgatója, Németh Frigyes múlt pénteken annak kapcsán, hogy sajtóértesülések szerint az MVM komolyan érdeklődik az erőmű megvásárlása iránt, és hogy a tranzakció nagyságrendje több milliárd forint lehet.

Az ajkai erőművet működtető Bakonyi Erőmű nehéz helyzetben van, hiszen mindeddig hiába várta a Mal Zrt.-től, hogy az kiegyenlítse közel másfél milliárd forintos tartozását. Az utóbbi számára a Bakonyi biztosítja a timföldgyártáshoz szükséges gőzt.

A vezérigazgató azt is kijelentette, hogy bármilyen üzleti tárgyalás csak azt követően lehetséges, ha megnyugtatóan rendeződik a Mallal fennálló vitájuk. Ráadásul a Bakonyi Erőmű csaknem másfél éve perben áll a magyar állammal, mert a Magyar Energia Hivatal 2011. január 1-jétől megvonta a társaságtól bioenergia-termelési kvótájának egyharmadát, ami évente 2,5–3 milliárd forintos árbevétel-kiesést okoz.

A perben született igazságügyi szakértői vélemények az erőmű álláspontját támasztják alá, így peren kívüli egyezség is elképzelhető. A Bakonyi Erőmű többségi tulajdonosa a Demján-csoporthoz tartozó Euroinvest Zrt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.