Bíznak a kiegyensúlyozott hazai nagykereskedelmi cégekben
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságRégi szereplője az áruk, vevők, árusok világának a Nyergesújfalu főutcájában a Forma-Táska-Bőráru boltot egy alkalmazottal – a férjével – működtető Drexler Mihályné egyéni vállalkozó.
– Szülőfalumban, Nyergesen kezdtem dolgozni a vasboltban. Közben, a majdnem szemközti gimnáziumban esti képzés keretében leérettségiztem. Gyes után dorogi háztartási boltban folytattam a tanácsháza közelében, majd a nyergesújfalui papírboltot vezettem a főutcában. Érdekesség, hogy a vasboltot, a háztartási boltot és a papírboltot is lebontották. Utóbbi – velem is – átköltözött az újtelepi Ady Endre utcába. Vállalkozóként szinte napra pontosan huszonhárom évvel ezelőtt nyitottam ki – ugrik egy nagyot az időben Erzsike
– Miért pont itt?
– A szülői ház kertjében alakítottuk ki ezt a húsz négyzetméteres épületet. A forgalmas 10. számú főút mellett vagyunk. A jó parkolási lehetőséget kezdetekben a munkahelyi leépítés után tíz éve alkalmazotti státuszba került férjem teremtette meg murva felszórásával. Az utca felújítása után most már térköves a parkoló ezen a szakaszon is.
– A bolt forgalma, kínálata hogyan alakult?
– A forgalom nagyon változó maradt. Az a trend azért megfigyelhető, hogy korábban a szeptemberi iskolakezdés előtt,augusztusban nagyon sokan nyitottak be táskáért. Ez a kereslet most eloszlik az egész évre. Változatlanul a stabil nagykereskedelmi cégek a partnereink. Megbízható színvonalú magyar termékeket kínálnak, képviselőik szólnak az újdonságokról. Néhányukkal az első naptól kezdve megmaradt a kapcsolat.
– Piacozás?
– Korábban öt évig jártunk Komáromba. Most a férjem szerdán és pénteken van ott Esztergomban, illetve vasárnaponként Tokodaltárón.


