Cégvilág

Szerencsejáték Szövetség: 70 milliárdba kerül az államnak a játékgéptilalom

A Magyar Szerencsejáték Szövetség számításai szerint évi 70 milliárd forinttól esik el a költségvetés a nyerőgép iparág betiltása miatt, az az azonnali egyszeri kár 130,5 milliárd forintra tehető.

A szövetség az MTI-nek szerdán megküldött hatástanulmányhoz mellékelt kísérőlevelében szakértőkre hivatkozva ismét elhibázottnak mondja a döntést akkor, amikor újabb százmilliárdos megszorításokat kell bejelenteni.

Az Országgyűlés kivételes sürgős eljárásban október 2-án megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését. A szerencsejáték-szövetség aznap bejelentette, hogy pertársaságot alapít a vállalkozások jogos kárigényeinek megtérítése érdekében.

A hatástanulmány szerint a játékadó kiesése évi 40 milliárd forintot tesz ki, amihez 2 milliárd forint iparűzési adóveszteség is társul. A szövetség 24 milliárd forintra taksálja a szektorban alkalmazottak után járó személyi jövedelemadó (szja) befizetést és 1,5 milliárdra a társasági adót. Ebben az évben a szövetség hatástanulmánya szerint még 5 milliárd forint játékadó bevétel folyt volna be a költségvetésbe, ezzel szemben a játéktermekből ötezer, a vendéglátó helyekről 12 és félezer munkavállaló elbocsátása 4 milliárd forint munkanélküli segélyjogosultságot támaszt.

A szerencsejátékok betiltása miatt értéküket vesztett szerencsejáték szervező cégek piaci értékét 44 milliárd forintra becsüli a tanulmány, amiből a gépek elértéktelenedése 16,5, az üzemeltetéshez és játékosok kiszolgálásához szükséges összes szolgáltatás eszközparkja 10 milliárd forint körülire tehető. Az ingatlanok értékvesztését 2,5 milliárd forintra teszi a tanulmány.

játékgép bevétel szerencsejáték szövetség állam
Kapcsolódó cikkek