BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Népszerű a szelektív gyűjtés

Egy közvélemény-kutatás szerint a Délkelet-Alföld lakóinak többsége (96%) fontosnak tartja a szelektív gyűjtést: 45 százalékuk úgy gondolja, e téma környezetvédelmi és gazdasági jelentősége fontos

A megkérdezettek tetteikben már nem ilyen egységesek: 35 százalékuk rendszeresen, 43 százalékuk alkalmanként használja a hulladékgyűjtőket, 20 százalékuk nem él ezzel a lehetőséggel. Az arány javulhat, ha adottak lesznek a feltételek.

A DAREH, a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás 2006 márciusában alakult. Jelenleg mintegy 90 tagot számlál (majd’ 400 ezer ember). Érdekeltségi területén a keletkező hulladék 10 százalékát gyűjtik szelektíven, miközben a tagtelepülések 70 százalékán biztosított valamilyen módon a lakosság számára a szelektív hulladékgyűjtés. A felmérés szerint a válaszadók 39 százaléka úgy nyilatkozott, a feltételek biztosítása esetén azonnal „átáll” szelektív gyűjtésre.

A DAREH-társulásnak éppen az a célja, hogy a területén található bezárt, megfelelő műszaki védelemmel nem rendelkező lakossági hulladéklerakókat rekultiválja, valamint korszerű hulladékgazdálkodási rendszer létrehozásával, az újrahasznosítást szolgáló szelektív hulladékgyűjtés és a komposztálás széles körű elterjesztésével csökkentse a lerakóhelyekre kerülő hulladék mennyiségét. Jelentős uniós forrásokat pályáznak meg, hogy tagjaik a legkedvezőbb feltételek mellett tudják biztosítani a hulladékgazdálkodási feladatokra vonatkozó közszolgáltatási kötelezettségüket. A hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogalkotók célja, hogy csökkentsék a keletkező hulladék mennyiségét, annak veszélyességét, és ösztönözzék a hulladék újrahasznosítását, ártalmatlanítását.

A felmérésben résztvevők 13 százaléka szerint érzékelhető a hatóságok törekvése. A megkérdezettek fele úgy vélte, a célokkal találkozott. A településeken élők 26 százaléka szerint a kelleténél kevesebb hangsúlyt kap ez a terület a köztudatban, 6 százalék egyáltalán nem találkozott ezekkel a törekvésekkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.