Cégvilág

EU-források: kettős a kihívás

A 2007–2013-as uniós költségvetési ciklus végéhez közeledve a hazai pályázati intézményrendszernek kettős kihívással kell szembenézni. Egyrészt törekednie kell arra, hogy a lehető legnagyobb arányban kifizetésre kerüljön a jelenlegi ciklusban rendelkezésre álló 8200 milliárd forintos forrás, valamint már el kell kezdeni a tervezést a 2014–2020-as időszakra – hívta fel több előadó is a figyelmet lapunk tegnapi konferenciáján. Tavaly 1000 milliárd forintot hívtunk le, ez csúcs volt, az idén ezret sem fogunk, miközben 1700-at kellene lehívni ahhoz, hogy fel tudjuk használni a 8200 milliárdos forrást. „Bár a teljes lehívást célozza a kormányzat, azonban szerintem lassan fel kell mérni, hogy mennyi pénzt fogunk veszíteni.

„Félig üres vagy félig tele van-e a pohár” – tette fel a költői kérdést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a hazai pályázati intézményrendszer megítélésével kapcsolatban a Világgazdaság csütörtöki, az „EU-pályázatok véghajrája” című konferenciáján.

Csepreghy Nándor nyitóbeszédében úgy fogalmazott: „bár a pályázati rendszert bírálók szerint félig üres a pohár, én azt mondom, félig tele van, hiszen az utóbbi időszakban a kormányzat intézkedéseinek köszönhetően felgyorsult az kifizetésének üteme, és a már lehívott források összege megközelíti a 3200 milliárd forintot”.

Szerinte minden lehetőség adott ahhoz, hogy teletöltsük ezt a poharat, vagyis a kormányzat céljának megfelelően az ország elérje azt, hogy maradéktalanul felhasználja a 2007–2013-as ciklusban az ország rendelkezésre álló mintegy 8200 milliárdos forrást. Ennek érdekében a keret 95 százalékát már meghirdették a pályázók számára, valamint a forrás 85 százalékát már támogatói döntéssel lekötötték.

A helyettes államtitkár kiemelte: a százszázalékos lehívás érdekében túlvállalást kell tenni, miután számolni kell azzal, hogy az esetleges szabálytalanságok miatt pénzt kell visszafizetni az uniónak. Ezért a források 110 százalékát hirdetik meg jövőre.

Az önerő alap és a 30 százalékos szállítói előleg révén gyorsult a kifizetések üteme. Arra azonban szükség van, hogy a kedvezményezetti oldal is gyorsítsa a projektek megvalósítását. Jelenleg mintegy 600 milliárd forintos számlaérték hiányzik a rendszerből, vagyis időarányosan ekkora tétel benyújtásával késnek a projektgazdák.

„Sokan mondják, hogy minél több forrást kell a vállalkozások fejlesztésre fordítani. Valójában az EU-pénzek 82 százaléka jelenleg is a vállalkozásokhoz megy, ugyanis a cégek közvetetten a kedvezményezettjeinek projektjeiből is forráshoz jutnak. Például egy kórházfelújítási beruházás során a kivitelező cégek is megrendeléshez jutnak” – mondta.

Barta E. Gyula, a MAG, Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a pályázatkezelés olyan, mint a foci, mindenki ért hozzá. „Nagyon sokan kritizálják a rendszert, azonban a pályázatok kezelése nem egyszerű dolog. Például egy ahhoz értő szakember kiképzése három hónapig is eltart a rendszer összetettsége miatt” – mondta.

„Folyamatosan veszik fel a szakembereket a pályázati intézményrendszerbe, hogy gyorsuljon a kifizetés, ez dicséretes, azonban mikroszinten még mindig az a helyzet, hogy jelentős a csúszás a határidők betartásánál” – mondta Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója. Kiemelte: tavaly 1000 milliárd forintot hívtunk le, ez csúcs volt, az idén ezret sem fogunk, miközben 1700-at kellene lehívni ahhoz, hogy fel tudjuk használni a 8200 milliárdos forrást. „Bár a teljes lehívást célozza a kormányzat, azonban szerintem lassan fel kell mérni, hogy mennyi pénzt fogunk veszíteni.

Ha kell hozzá emberi erőforrás, hogy gyorsuljon a kifizetési ütem, akkor fel kell venni még több szakembert a pályázati intézményrendszerbe, bármibe is kerül, mivel sokkal többet veszíthetünk azzal, ha jelentős arányban bennragadnak az uniós források” – figyelmeztetett. Egyben más előadókhoz hasonlóan kiemelte: a hazai intézményrendszer kettős kihívással szembesül: a jelenlegi ciklus forrásainak kifizetési hajrája mellett azzal is kell foglalkoznia, hogy előkészítse a 2014–2020-as időszakot a tervezés szintjén.

„A pályázati forrásokat felhasználjuk-e vagy sem, ez lényeges kérdés, azonban az is fontos szempont, hogy mennyit költenek a cégek a fejlesztésre” – mondta az UniCredit Bank Hungary vállalati üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója. Tamás Gábor kiemelte: a 2007–2013-as ciklus vége felé, egyre több cég keresi a támogatások előfinanszírozásának lehetőségét.

Pályázatírót úgy válasszunk, mint fogorvost

Nem pályázatíróra, hanem tanácsadóra van szükségük szerintem az uniós forrásra pályázóknak, kiválasztásuk pedig a fogorvoshoz vagy az ügyvédhez hasonlóan egy bizalmi megbízásnak számít – mondta Semperger Kinga, a ProjectMine ügyvezetője a Pályázatíróval vagy anélkül? című kerekasztal-beszélgetésen. „Szerintem úgy kell feltenni a kell-e pályázatíró vagy nem című kérdést, hogy szakma-e vagy sem a pályázatírás” – mondta Csikesz Tamás, a DFT-Hungária ügyvezetője. „Ha kicsit beteg a gyerekem, otthon kúrálgatom, de ha súlyos beteg, akkor hívok egy szakembert, az orvost” – hozta fel a példát. „Akkor érdemes pályázni, ha így is, úgy is akarunk egy fejlesztést, és van is hozzá amúgy pénzünk” – mondta Lamberger Galina pályázatíró.

A pályázatírók száma jövőre radikálisan csökkeni fog, miután már alig lesz kiírva új pályázat a ciklus végéhez közeledve – mondta Csikesz Tamás. Szerinte 2015 előtt pedig a gyakorlatban nem fog elindulni az új pályázati rendszer, vagyis nem jelennek meg majd új kiírások. A projektek végigkövetésében, pénzügyi elszámolásában, lebonyolításában azonban szerepet kaphatnak a jelenleg pályázatírással foglalkozó szakemberek – emelte ki egybehangzóan Semperger Kinga és Lamberger Galina.

A pályázatírók száma jövőre radikálisan csökkeni fog, miután már alig lesz kiírva új pályázat a ciklus végéhez közeledve – mondta Csikesz Tamás. Szerinte 2015 előtt pedig a gyakorlatban nem fog elindulni az új pályázati rendszer, vagyis nem jelennek meg majd új kiírások. A projektek végigkövetésében, pénzügyi elszámolásában, lebonyolításában azonban szerepet kaphatnak a jelenleg pályázatírással foglalkozó szakemberek – emelte ki egybehangzóan Semperger Kinga és Lamberger Galina. -->

VG-konferencia eu forrás pályázat
Kapcsolódó cikkek