Partnerkeresőben a Roszatom
A projektbe bevonandó cégekre vonatkozó kérdésünk kapcsán a szakember elmondta, hogy jórészt építőipari, kivitelező vállalatokról lenne szó. „Emellett természetesen tervezzük, hogy a Ganz cég szivattyúkat fog szállítani. Az is nagyon fontos a számunkra, hogy mérnöki irodák is részt vegyenek a munkában, hiszen az orosz cégek terveinek meg kell felelniük az itteni előírásoknak, szabályozásnak” – hangsúlyozta. Tájékoztatása szerint a Rusatom Overseas a jövő év elején kíván találkozni e cégek vezetőivel, átvilágítja őket és felméri a kapacitásait is. A társaságnak már van előzetes listája azokról az ipari cégekről, amelyekről itt dolgozni akar, de mivel e listát saját információi alapján állította össze, reméli, hogy együttműködési szándéka közzététele után újabb vállalatok is jelentkeznek.
Ivan Dibov, a társaság másik alelnöke, egyben kommunikációs vezetője hozzátette: „azt is fel fogjuk mérni, hogy a saját technológiáinkat hogyan tudjuk e cégeknek átadni. A kiválasztandó társaságok ennek köszönhetően már nem csak a paksi beruházás kivitelezésébe szállhatnak be, hanem bármely más olyan atomerőmű-építésbe, amelyet a Roszatom végez. Jelenleg Oroszországon kívül 19 reaktor blokkot épít.
Közben épp e héten jár le az a határidő, amíg a paksi bővítésben szintén részt venni kívánó, hazai kkv-k jelentkezését várja a majdani kiíró, az MVM. Felvetésünkre Ivo Kuoklik jelezte, cége örömmel venné, ha lehetséges beszállítói köre bővítése céljából megkaphatná az MVM által beszállításra alkalmasnak minősített társaságok listáját. Egyúttal megerősítette, hogy a Roszatom nyitott olyan tenderen való indulásra is, amelyet nem kulcsrakész beruházásra írtak ki – legutóbbi sajtótájékoztatója szerint ugyanis az MVM ilyen opciót is mérlegel, és épp ezzel függhet össze a beszállítói kör toborzása –, s más országban is indított ilyen kivitelezést. Törökországban társtulajdonosként is beszállt a projektbe, erre kész Magyarországon is, a finanszírozásba pedig orosz bankok is besegíthetnek.
A hatályos szabályozás szerint a felépítendő, új paksi atomerőműbe akár 49 százalékig is beengedhetők külső tulajdonosok, ám nem tudni, milyen tulajdonosi arányt tart célszerűnek az MVM.
A paksi bővítés várható költségeire vonatkozó kérdésekre a tájékoztatón üzleti megfontolásból nem válaszoltak. Elhangzott, hogy a Roszatom által kínált blokkok megfelelnek a legszigorúbb biztonsági előírásoknak, teljesítményük 70-100 százalék között szabályozható, teljes építési idejük 60 hónap.
Verseny a munkáért
Hillary Clinton, amerikai külügyminiszter a cseh kormánynál azért lobbizott a napokban, hogy az amerikai Westinghouse nyerje el a temelíni atomerőműre kiírandó tendert, amely révén az USA-ban 9 ezer új munkahely jöhetne létre. Valerij Jazev, az orosz duma környezetvédelmi bizottságának elnökhelyettese szerint viszont Csehországban jönne létre 10 ezer munkahely, ha a kiírást a Skoda-Atomsztrojexport páros futna be. Ezt megerősítve Miroslav Fiala, a koda JS vezérigazgatója a kapcsolódó ágazatokban további 60-80 ezer munkahely keletkezését feltételezte.


