BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Uniós szabályozás miatt drágulhat az internet

DÍJEMELÉS Hatóságilag szabályozott díjakkal késztetné innovációra a legnagyobb távközlési szolgáltatókat az Európai Unió. A The New York Times értesülései szerint Neelie Kroes a digitális ügyekért felelős uniós biztos felvetette az úgynevezett hurokátengedési díjak emelését a közösségben, miután úgy véli, hogy az ily módon befolyó pénzt hálózataik modernizálására fordítanák a vállalatok.

Hurokátengedés alatt azt a folyamatot értjük, amely során a saját hálózattal rendelkező szolgáltatók bérbe adják vezetékeiket a kisebb cégeknek, azaz így azok a vállaltok is szolgáltathatnak egy adott területen, amelyek ott egyébként nem építettek ki saját infrastruktúrát. Az elmúlt egy évtizedben – a liberalizáció megindítását követően – az ilyen tranzakciók jelentették a korábbi nagy távközlési monopóliumok egyik legfontosabb bevételi forrását. A verseny élesedésével ugyanakkor az árak folyamatosan estek.

A biztos ötlete azért okozott némi meglepetést, mert egy éve még épp ellentétes módon próbálta rávenni a cégeket az innovációra: akkor az volt az elképzelés, hogy az árak csökkentése készteti majd fejlesztésre a cégeket, amelyek új, nagyobb sebességre képes hálózataik bérbeadásáért több pénzt kaphatnak. A mostani fordulatot nem meglepő módon, a piacon általában bérlőként megjelenő cégek nem fogadták túl lelkesen: Vittorio Colao, a Vodafone vezérigazgatója például már a piac újramonopolizálásáról beszélt.

Neelie Kroes elképzelése szerint egységesítenék a jelenleg a helyi hatóságok által szabályozott, s ezért országonként eltérő hurokátengedési díjat az EU-ban. Az egy fogyasztóra jutó havi költség 8 és 10 euró között lenne. Ez ugyan nem tér el jelentősen az uniós átlagtól (ami 8,62 euró), egyes országokban, s különösen a kelet-közép-európai államokban azonban komoly drágulást eredményezne. Térségünkben ugyanis hagyományosan alacsonyak a hurokátengedési díjak, így Szlovákiában például alig 4,2 euró, de a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság egy közelmúltban kiadott jelentése szerint nálunk sem éri el az 1800 forintot, azaz a 6,2 eurót.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy szakértők szerint a szolgáltatók biztosan áthárítják majd a többletterhet a fogyasztókra.

A biztos ugyanakkor nem véletlenül folyamodik ilyen, sokak által drasztikusnak tartott eszközökhöz. Az EU célkitűzései szerint ugyanis 2020-ra minden uniós háztartásban széles sávú internet kell, hogy legyen.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.