BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Versenyképesek maradtak, a megújulókkal terveznek

Idén a tavalyinál is eredményesebb esztendőt zár a Mátrai Erőmű Zrt. Az energetikai vállalat ebben az évben körülbelül 5,5 milliárd kilowattóra villamos áramot értékesít a piacon, amellyel a második az országban. Széntermelését stabilan tartja egy évtized óta, idén is 8,5-8,7 millió tonnát bányásztak Visontán és Bükkábrányban. Úgy maradtak piacképesek és nyereségesek, hogy a villamos energia ára nem nőtt, sőt, a válság előtti időszakhoz képest csökkent is. Valaska József, a társaság igazgatóságának elnöke büszke arra, hogy eleget tettek a piaci nyomásnak, szerkezetet váltottak, s a különböző intézkedéseiknek köszönhetően mindenkinek munkát tudnak adni. A bérek reálértékét is meg tudták őrizni.

– A piacon maradás feltétele a kedvező ár, s az igényeknek megfelelő termékek. Mi ezeknek megfeleltünk, a legkritikusabb időszakokban, így januárban, februárban és júliusban is kiszolgáltuk a megnövekedett energiaigényeket – hangsúlyozta Valaska József.

Elmondta, a következő évük nehéz lesz, de terveik készen vannak, s az előállítandó árammennyiségre megvannak a szerződéseik is. Január elsejétől az Európai Unió új klímapolitikája miatt körülbelül 10 milliárd forintos többletkiadásuk keletkezik. Ezt új termékekkel, a belső hatékonyság növelésével pótolják. A piaci előrelátással a jövő évi energiatermelésük is megfelel a klímapolitikának, a szén-dioxid kvótát idén megvásárolták.

– Ebben az évben visszafizettük hiteleinket, tiszta lappal indulunk. A felszabaduló eszközeinket kamatoztatni tudjuk, javítva eredményességünket. Fejlesztéseket is tervezünk, de konkrét projektek még nincsenek. A dekarbonizált világban mindenképpen a megújuló energiákban gondolkodunk, legyen az biomassza, háztartási hulladék, nap-, szél, vagy vízenergia. Sok lábon álló vállalat leszünk – fejtette ki az igazgatóság elnöke.

Hosszabb távon számolnak a szénnel is, engedélyeik 2025-ig szólnak. A következő évtized közepén kormányzati szándék szerint épülhet egy újabb szenes erőmű, amely már a következő generációt képviseli.

A bükkábrányi ipari park is fejlődhet, már önállóan indulhat uniós pályázatokon, ezt a Mátrai Erőmű Zrt. méreteinél fogva nem tehette meg. Szeretnék fejleszteni az infrastruktúrát, jövőre szénre alapozó vállalkozásokat és villamos energia termelésben érdekelt cégeket is várnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.