Apáról fiúra szálló a szakma
– Tűzvédelmi berendezések eladására, cseréjére szakosodott a cég – vág a közepébe Tóth Károly. A kft. ügyvezetőjével első ízben akkor találkoztunk, amikor tizenegy évvel ezelőtt, nyugalmazott tűzoltó századosként megalapította vállalatát. Ennek fő tevékenységi körétől különválva létrejött a Phoenix Global Plusz Kft. A vezető bizakodva számol be újabb cégéről, a karbantartó műhelyről, amely a tavalyi esztendő szeptemberétől működik. Megteremtette ezzel annak a fundamentumát, hogy Komárom-Esztergom megye területén másodmagával osztozzon a nélkülözhetetlen szakterületen.
Tóth Károly már első körben leszögezte, hogy a tűzvédelem terén nem szenved csorbát egy vállalat sem, a nehezebb dolog inkább betörni a piacra, ez az, ami fejfájást okoz nekik. Érthetően a lehető legtöbb céghez és nagyvállalathoz szeretnének valamilyen úton-módon elérni. Miként mondta, munkájukra garanciát eddigi referenciáik és minőségi szolgáltatásaik adnak. Ennek ellenére a folyamatos terjeszkedés mellett hírnevük öregbítése sem utolsó.
– Mottónk a phoenixhez – ma már magyarosan főnixnek írják – kapcsolódik. Az egyiptomi mitológia szerint a szent tűzmadár a hamvaiból újjászületik.
A cégvezetővel a tatabányai telephelyen, az egykori Tejüzemben beszélgettünk. A múltban Szent Flórián „szolgálatában” dolgozó szakember körbevezetett a műhelyben, a BrandSchutz Technik Müller gyártmányú karbantartási műszerek között. Megnézzük a piacon jelenleg található legmodernebb nyomáspróbázó padot.
– Erről a dologról sohasem lehet eleget beszélni, írni – nyomatékosítja. Tóth Károly elmondta, az ügyfelek körében gyakori probléma, hogy egyes tűzoltó készülékek, a porral oltók a jól láthatóan feltüntetett érvényességi idő eltelte után még hónapokkal is mozdulatlanul hevernek a vállalkozásoknál az arra kijelölt helyen. Ugyanakkor pontos előírás van. Mindenekelőtt a létesítmény alapterületéhez viszonyítva kell oltóanyagról gondoskodni, a tűzvédelmi szabályoknak megfelelően. Megtudtuk, nem szabad figyelmen kívül hagyni az épület tűzvédelmi besorolását. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat előírása szerint ugyanis a tűzoltó készülékek elhelyezése az A-tól E-ig történő kategorizálástól függ – ahol az elsőből, az A jelűből fokozottan tűz- és robbanásveszélyes tűzveszélyességi osztályba sorolás esetén minden megkezdett 50 négyzetméter alapterület után egy-egy darab kell, az E pedig szükség szerinti használatot ír elő.
Fontos hangsúlyozni, hogy a lángok oltásában első pillanataiban végez tökéletes munkát a porral oltó, nagyobb tűz esetében sajnos már hatástalan. A szakemberek nem győzik ismételni, hogy – amennyiben megoldható – a legtöbb helyszínen, ahol megfordulunk, legyen használható tűzoltó készülék. Éppen ezért a személyautóban ajánlott (de még nem kötelező) a két kilogrammos típus, buszokban, üzletekben, cégeknél fémjelzés szerint 6-12 kilogrammig terjedő típusok készenlétbe tartását írják elő. A leggyakrabban használt porral oltók az ABC jelöléssel ellátott hat kilogrammos készülék. Ebben az esetben az első jelölés szilárd anyagok, fa, papír és textil oltására alkalmas, a másik előírás szerint éghető folyadékok, a C pedig az éghető gázok oltására megfelelő. Ezen kívül villamos feszültség alatt lévő berendezések is olthatóak, nem használható azonban éghető fémek esetében. A porral oltón látható még a pontos használati utasítás, gyártó garanciajegye, a készülék hónapra visszakereshető gyártása és érvényessége. Így könnyen nyomon követhető az ellenőrzést jelző dátum.
Szót váltottunk a tűzvédelmi szakvizsgákról, amelynek helyszínt is biztosítanak az emeleti szinten. Igény szerint a tűzoltó készülék gyakorlati használatát is oktatják a megbízó területén. A megbízó helyszínén megoldható a tűzoltótömlők nyomáspróbája is, csak hálózati 230 voltos feszültség és egy tűzcsap használata kell ehhez. Akár a hagyományos lapos tömlők, illetve a harminc méteres merev tömlők nyomáspróbája is elvégezhető. Arra is gondoltak, hogy a jövőben elsősorban ne csak Komárom-Esztergom megye határozza meg a vásárlók körét. Megoldásként mobil szervizkocsival szolgálnak.
– Autónkkal az ország egész területén rendelkezésre állunk, ennek felszereltsége egyébként megegyezik a műhelyben lévő berendezésekkel – magyarázza Tóth Károly. – A jármű felépítése, elektromos hálózati kiépítése a szabványos előírások szerint készült, földeléssel ellátva hálózati csatlakozási lehetőséggel. A szervizautó igénybevételével nincs szükség cserekészülékekre, mivel az egyes javítások a helyszínen elvégezhetők.
Tóth Károly
Tatabányán született 1957. február 11-én. Az érettségi után autószerelőként, majd minőségi ellenőrként dolgozott. Később a hivatásos tűzoltóságnál gépkocsivezető lett, majd a Tiszti Főiskolát követően szolgálatparancsnok. 2001. szeptember 11-én kapta kézhez a korkedvezményes nyugdíjazásáról szóló papírokat. A mai napig a megyeszékhelyen él feleségével, Piroskával. Két fiuk született. Károly, az idősebb Németországban dolgozik, Dávid pedig kiveszi részét a családi vállalkozásból a kft. telephelyén. Idősebb Tóth Károly szabadidejében szívesen kertészkedik.


