Amint az európai autóipari szövetség megállapítja: 2008 decembere óta ez a legnagyobb forgalomesés. Az egész évben pedig 7,8 százalékkal kevesebb, összesen 12,528 millió személykocsi talált gazdára a 27 uniós tagországban és az Izland, Norvégia, valamint Svájc alkotta EFTA-csoportban.
Az autókereskedők és szervizek szövetsége, a CECRA tavaly ilyenkor azt jósolta, hogy a fenti 30 országban a forgalom 7,2 százalékkal 12,594 millió darabra esik 2012 folyamán. Az idei évre azt vetíti előre a CECRA, hogy a tavalyinál 8,7 százalékkal kevesebb autó talál gazdára Európában.
A múlt hónapban a tömegmárkák mindegyike jelentős darabszám csökkenést szenvedett el, csupán a Hyundai, a Kia valamint a Mazda ért el 6-9,5 százalékos fejlődést. Nem is csoda, hogy az európai autóipari szövetség, az ACEA olyan vehemensen ellenzi a Japán és az EU közt tervezett szabadkereskedelmi megállapodást, amely következtében az unió lebontaná a jelenlegi 10 százalékos vámtarifát, amit megtett Dél-Koreával tavaly előtt.
Földrészünk országaiban a tizen- és huszonszázalékos forgalomesés általános volt decemberben. Még a német és a francia piac is 16,4, illetve 14,6 százalékkal szűkült. Nagy Britannia és Svédország viszont 3,7 valamint 6,7 százalékos bővülést ért el, de a sztár Bulgária és Magyarország lett. Az előbbi eladásai 64 százalékkal növekedtek 1985 darabra, míg nálunk az 1750 darabos rendőrségi tender révén 55 százalékkal több, 5048 személyautó kapott rendszámot.
VW 100 830 –20,1
Renault 56 739 –25,0
Ford 54 594 –27,3
BMW 53 288 3,8
Opel 53 260 –26,4
Peugeot 50 736 –15,5
Mercedes 44 784 –5,6
Citroen 40 900 –22,5
Audi 39 708 –17,5
Toyota 37 292 –19,3
* A 30 EU és EFTA országban
** 2011 decemberéhez képest, százalék
Forrás: ACEA
VW 100 830 –20,1
Renault 56 739 –25,0
Ford 54 594 –27,3
BMW 53 288 3,8
Opel 53 260 –26,4
Peugeot 50 736 –15,5
Mercedes 44 784 –5,6
Citroen 40 900 –22,5
Audi 39 708 –17,5
Toyota 37 292 –19,3
* A 30 EU és EFTA országban
** 2011 decemberéhez képest, százalék
Forrás: ACEA -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.