BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új épületrésszel bővítik a budapesti Rudas Gyógyfürdőt

Felújítják a budapesti Rudas Gyógyfürdő használaton kívüli, déli épületrészét, amellyel bővülne a fürdő területe. A tervek szerint a beruházás 2014 őszére elkészül.

Az állami tulajdonban lévő műemlék ingatlant, ahol korábban palackozóüzem működött, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. vagyonkezelésébe adja. Az erről szóló szerződést csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztató keretében írta alá Marjay Gyula, az MNV ingó- és ingatlanvagyonért felelős főigazgatója és Szőke László, a BGYH vezérigazgatója.

A fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő BGYH az ingatlanrészt a Rudas Gyógyfürdőhöz kapcsolva kívánja hasznosítani. Szőke László elmondta: medencékkel, szaunákkal, masszázshelyiségekkel, napozóterasszal és vendéglátóhellyel bővülne a fürdő, amelyet egyébként félmilliárd forintból tavaly októberre újítottak fel.

A most tervezett egymilliárd forintos beruházás felét saját költségvetéséből tudná finanszírozni a cég, amely a vezérigazgató tájékoztatása szerint állami segítséget is vár a munkához.
 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.