Cégvilág

Milliárdos gyógyszer-szponzoráció

Több mint egymilliárd forintot költöttek tavaly fél év alatt szakmai rendezvények támogatására a gyógyszer- és orvostechnikai cégek

Éves szinten több száz egészségügyi konferencia, szimpózium, ülés, tanfolyam, vándorgyűlés és ki tudja még, milyen esemény megrendezéséhez, illetve az azon való részvételhez nyújtanak anyagi segítséget hazánkban a gyógyszercégek. Egy részüket szakmai szervezetek, egészségügyi intézmények, más részüket maguk a gyógyszeripari vállalatok rendezik. Ezek az összejövetelek ugyanis kiváló alkalmat nyújtanak a gyógyszerismertetésre, a legújabb eredmények, illetve konkrét készítmények bemutatására.

2012 második felében, amióta az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) kötelezően nyilvánosságra hozza az erre vonatkozó adatokat, egymilliárd forintnál is többet költött e rendezvények támogatására több tucat gyógyszer-, illetve orvostechnikai cég. Ezek között néhány ezer forintos szponzoráció éppúgy fellelhető, mint milliós tétel. Ez utóbbiakkal döntően külföldön megtartott világkonferenciákra segítették eljutni az arra érdemes szakembereket. A cégek kizárólag a rendezvénnyel közvetlenül összefüggő költségeket finanszírozhatják, az utazási és a szállásköltséget, a részvételi díjat.

A két nagy hazai gyógyszeripari szövetségnél lapunknak azt mondták: a világon mindenütt a gyógyszer- és orvostechnikai ipar támogatásával valósulnak meg az egészségügyi szakmai rendezvények. Az egészségügy forráshiánya miatt iparági támogatás nélkül nem létezne szakmai továbbképzés Magyarországon. „A gyógyszeripar évtizedek óta élenjáró az ágazat minél transzparensebb működésének kialakításában. Csak így oszlathatók el azok a tévhitek, melyek szerint a gyógyszeripar átláthatatlan és túlzó ösztönző rendszert tart fenn készítményeinek piaci sikere érdekében” – mondta Suhajda Attila, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója.

A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a cégek egyetértenek a támogatások átláthatóságával, az ma nem egyértelmű Magyarországon. A nyilvános adatokból nem derül ki sok minden, az sem, hogy mit takar a támogatás. Az OGYI közben már olyan szolgáltatásokra vonatkozó információkat is bekér, amelyek nem minősülnek támogatásnak. Ilku Lívia szerint időszerű lenne a jogszabály újragondolása.

Csekély érték, ésszerű mérték

A hatályos jogszabályok elvileg jól behatárolják a gyógyszerismertető tevékenység kereteit.

A rendezvénytámogatás csak ésszerű mértékű lehet, ami azt jelenti, hogy egy napra és egy főre jutó összege nem haladhatja meg a mindenkori havi 5 százalékát. Ez a tavalyi, 93 ezer forintos minimálbérrel számolva 4650 forintot jelent. Az orvosoknak adott céges ajándékot ugyanilyen „ésszerű értékben” határozza meg a törvény.

A rendezvénytámogatás csak ésszerű mértékű lehet, ami azt jelenti, hogy egy napra és egy főre jutó összege nem haladhatja meg a mindenkori havi minimálbér 5 százalékát. Ez a tavalyi, 93 ezer forintos minimálbérrel számolva 4650 forintot jelent. Az orvosoknak adott céges ajándékot ugyanilyen „ésszerű értékben” határozza meg a törvény. -->

gyógyszer Magyarország szponzoráció ogyi gyógyszeripar kormány egészségügy
Kapcsolódó cikkek