BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot bukhatunk az ukrán gáztranziton

Magyarország elveszítheti azt az ezer köbméterenként 50-60 dolláros árkedvezményt, amelyet az Oroszországból importált gázon élvez, s amelyet tavaly az E.On Földgáz Trade Zrt. ért el egy gázévre, azaz 2013. június 30-ig.

Ez a veszély a Világgazdaság információi szerint azért áll fenn, mert a gázárvitában álló orosz és ukrán fél közül az utóbbit segítettük meg azzal, hogy földgázhoz juttattuk. Az ügylet szabályos és jogszerű, de a nekünk gázárkedvezményt adó Gazprom mégis nehezményezi, fizikailag a saját gázát fordítottuk vissza a magyar-ukrán határon, vagyis „hátbatámadtuk”.
Az ügyhöz közeli forrásunk szerint a társaság a gáz visszafordítását „szürke” szerződésnek tekinti, még akkor is, ha nincs a gázára reexport tilalom. Adott helyzetben igencsak nehéz lesz az E.On helyét átvevő MVM-nek a kedvezmény további egy évvel való meghosszabbításáért érvelni a Gazpromnál.

Az országba érkező gáz 40 százalékának árát a hazai szabályozásnak eleget téve a hollandiai gáztőzsde árához kell kötni. Mivel a Gazprom ezt a szabályt elfogadta, már ezzel is kedvezményt ad, hiszen a tőzsdei árak alacsonyabbak az olaj árához kötött, hosszú távú szerződések által meghatározottaknál. Most az ár 60 százalékát meghatározó, olajárindexált árképletből élvezett 50-60 dolláros mínuszunk került veszélybe. E képlet alapján ma egyébként 560 dollár fölött érkezik Magyarországra az orosz gáz ezer köbmétere. Ukrajna 406 dollár helyett 390 dollár fizet.

„Egy tavaly őszi ukrán kérésre a Magyar Energia Hivatal engedélyét kértük és kaptuk ahhoz, hogy a magyar-ukrán határon lévő, használaton kívüli vezetékünket fizikailag alkalmassá tegyük a használatra, és meghirdethessük bárki által szabadon igénybe vehető gázkiadási pontként. E meghirdetéssel a hazai és az uniós jogszabályok szerint jártunk el. Ha nem így teszünk, azzal megszegjük a vezetékek szabad hozzáférését kimondó, uniós előírást” – válaszolt a Világgazdaságnak Zsuga János, a hazai nagynyomású földgázszállító rendszert üzemeltető FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója. Hangsúlyozta továbbá, hogy transzparens ügyletről van szó, ennek részeként hazai kereskedők adnak el Magyarországon vásárolt gázt Ukrajnába. A próbaszállítás múlt csütörtökön indult.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.