A repce lehet idén a nyerő
Raskó ugyanakkor figyelmeztetett: a repce összes termésterülete valóban kisebb, más növényeknél, így a búzánál, és különösen a kukoricánál pedig jelentős árcsökkenést valószínűsít az agrárközgazdász.
„Tény, hogy a tavalyi, rendkívül aszályos időjárás nem kedvezett a repce vetésének, emiatt a termőterület jelentősen lecsökkent a korábbi évekhez képest. Különösen helyi szinten voltak problémák” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Máhr András. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkár-helyettese lapunknak hozzátette: „mindazokon a területeken azonban, ahol sikerült a repcét elvetni, előreláthatólag kedvező termés lesz. A bíztató kilátások oka, hogy az azóta kialakult időjárás kedvezett a repcének.” Máhr hangsúlyozta: természetesen jó termés csak akkor lesz, ha továbbra is kedvezően alakul az időjárás. Bár a repce betakarítása viszonylag korai, a termelők szerint „még sokat alszik kint a növény”.
A főtitkár-helyettes szerint a második félévi árakról még korai jóslatokba bocsátkozni, ám az olajos növények esetében a jelenlegi adatok stabilan magas árszintet valószínűsítenek. „Magyarországon alapvetően a világpiac határozza meg az árakat, ám az olajos magvak és a gabonák készlete globálisan rendkívül alacsony, miközben a kereslet továbbra is megvan ezen termékek iránt” – figyelmeztetett Máhr András, aki szerint emiatt sem várható számottevő árcsökkenés az olajos növények piacán. „Hozzávetőleg 130 ezer forint körül alakuló tonnánkénti repceárat tartok valószínűnek, amelyet a közeli Ausztria biodízel-gyártásának igénye is valószínűsít” – tette hozzá Máhr András. Így a repcén valóban jó haszon lehet az idei évben.
A főtitkár-helyettes szerint a repcetermés kapcsán a gyenge méhjárásra sem érkezett panasz az idei évben a termelőktől. Bár az elhúzódó tél, a hideg nem kedvezett a méhek munkájának, ennek ellenére a gazdák többnyire jó repcetermésről tudtak beszámolni.
Évek óta rájár a rúd a repcére
A 2011 őszén kezdődött viszonylag csapadékszegény időjárás miatt már a repce 2012-es betakarításában is meglátszott a mostoha időjárás hatása. A talajnedvesség alacsony szintje miatt komoly károk keletkeztek a repce vetésterületében. Nem jártak jól a gazdák egy évvel később sem: a régóta nem látott forró, száraz időjárás miatt a szokásosnál kisebb vetésterületre számíthattak a repcét termesztő gazdák. A meglévő termésterületeken azonban az idei év változást hozhat.


