BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orosz gázt is hozna a TAP

Megindultak a tárgyalások a főként dél-európai gázexportra készülő TAP konzorcium és a Déli Áramlat között arról, hogy az utóbbi gázát is betáplálnák a TAP-ba. Orosz részről számolnak a Nabucco Westtel is, de nem mint projekttel, hanem mint egy új vezetékszakasszal

Új helyzet állt elő az orosz Gazprom európai értékesítési lehetőségei számára azzal, hogy az azeri gázkonzorcium a napokban a Transz-Adria Vezetéket (TAP) jelölte meg gázának majdani, európai szállítójaként. Bár a Gazprom a Déli Áramlat projekttel Európának elsősorban a délkeleti és a középső részét célozta meg, valamelyest így is érinti, hogy TAP-on keresztül dél-olaszországi és macedóniai területekre is eljuthat az azeri gáz. Ezek nem túl nagy piacok: a dél-olasz térség évi 1-2 milliárd köbméter gázt vehet majd fel, Macedónia még kevesebbet.

A Világgazdaság információi szerint azonban e mennyiségeket sem hagyja figyelmen kívül az orosz gázóriás. Máris megkezdte a tárgyalásokat a Bulgária felől érkező TAP vezetővel arról, hogy a Déli Áramlatból is juttatnának földgázt a TAP-ba. Orosz mérlegelés szerint idővel az is logikusnak tűnik, hogy a Nabucco West tervezett nyomvonalán lefektetendő csőbe is tápláljanak orosz gázt. Utóbbi kapcsán hangsúlyozottan csak egy új vezeték használatáról, nem pedig a Nabucco Westtel való, esetleges partnerségről lenne szó. „A Nabucco Westnek, mint projektnek nincs jövője, csak, mint csőnek” – mondták lapunknak szakmai körökből.

A Nabucco eredeti gondolatát sok gázpiaci szakértő már a megszületésekor halottnak vélte. Nem volt például forrása a projektnek. A legelső tervek még iráni importról szóltak, majd türkménről, később szinte minden más közép-ázsiairól és kaszpi térségbeliről. Végül már csak azeriről. Nem volt piaca sem a gáznak. A megcélzott országok importőrei hosszú távú szerződésekkel fedték le az alapvető helyi gázigényeket, az időközben jelentkező válság miatt pedig esett az európai gázigény. Igaz, az eredetileg még törökországi szakasszal tervezett Nabuccónak persze nem is további, nagy mennyiségű gáz beszerzése, hanem új, orosztól eltérő importforrás biztosítása lett volna a célja. Attól viszont, hogy strtatégiailag helyes lépés a diverzifikáció, nem válik gazdaságossá is. A már egyszerűbb Nabucco West gondolata elvben még él. „Részvényesei megtárgyalják a projektet érintő következő lépéseket” – áll minapi közleményükben.

Most, hogy a Nabucco félreállt az orosz gáz útjából, töretlen lehet a Déli Áramlat beruházás útja is. Szakmai forrásból azonban arra figyelmeztették lapunkat, hogy egy dolog még mindig fenyegeti a Déli Áramlatot: az európai helyett az ázsiai gázexportot előtérbe helyező politikai döntés. „Megindult egy hatalmas eltolódás Oroszország európai piacairól az ázsiaiak felé, ezt mutatja a közelmúltban, új vevőkkel kötött megállapodások sora is. Európában erős a verseny, nagy a szabályozói nyomás” – mondta a The Wall Street Journalnak Arkagyij Dvorkovics orosz miniszterelnök-helyettes a napokban.

Új piacokon az orosz gáz

A Gazprom csövön és cseppfolyós formában (LNG) és új piacokra kívánja juttatni a gázát.

Első LNG-terminálját 2009-ben adta át, amelyről a japán, az észak-amerikai és az indiai piacra érkezik gáz. 2012 decemberében beindította a másodikat is.

Utóbbin az északi szállítási útvonalon továbbítható LNG az ázsiai és az európai térség felé is.

További két gázcseppfolyósító beruházás előkészületei folynak Oroszországban, az egyik a Gazpromé, a másik a Rosznyeftyé.

Nyolc LNG tartályhajót használ, ezek Marshall-szigeteki, bahamai, panamai, libériai és dániai zászlókkal közlekednek.

Első LNG-terminálját 2009-ben adta át, amelyről a japán, az észak-amerikai és az indiai piacra érkezik gáz. 2012 decemberében beindította a másodikat is.

Utóbbin az északi szállítási útvonalon továbbítható LNG az ázsiai és az európai térség felé is.

További két gázcseppfolyósító beruházás előkészületei folynak Oroszországban, az egyik a Gazpromé, a másik a Rosznyeftyé.

Nyolc LNG tartályhajót használ, ezek Marshall-szigeteki, bahamai, panamai, libériai és dániai zászlókkal közlekednek. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.