Zambelli COLORFERR Kft. Európa legnagyobb ereszcsatorna és tartozék választékát kínálja a vállalat
Kézműves remekműveket alkotó elődeik filozófiáját követve alapította meg vállalkozását a Franz és Carlo Zambelli Sopalu’ testvérpár 1957-ben. Ez a szemlélet találkozott a COLORFERR Kft. célkitűzéseivel, így a német anyacég magyarországi megjelenésekor, 2010-ben létrehozták a Zambelli COLORFERR Kft.-t. Üzemeikben horganyzott acélt, vörösrezet, horganyt, natúr és színes alumíniumot dolgoznak fel, termékeiket több mint 600 partner forgalmazza Magyarországon és Európában – mondta el Frei Anett, számviteli-pénzügyi vezető.
A COLORFERR Kft.-t 1994-ben azzal a céllal alapították, hogy Szekszárdon és környékén eleget tegyen az épületbádogos termékek iránti igényeknek, és e mellett már kezdetektől fogva széles körű nagykereskedelmi hálózat kiépítésére törekedtek.
Korszerű technológiával, nagy teljesítményű gépekkel a saját gyártási kapacitás kialakítását kezdte a cég 1996-ban, hiszen mindig az ipari termelés hatékonnyá tételét tartották szem előtt. A COLORFERR Kft. a 2000-es évek elején már az egész ország területére szállított termékeiből, és ezzel a magyar piac jelentős hányadát lefedte. Az évtized további részében a továbblépés lehetőségét a környező országok ellátásában látták meg.
Ez is hozzájárult ahhoz, hogy létrejöhessen a folyamatosan fejlődő magyar cég és az egész Európát átfogó sikeres német Zambelli vállalat kapcsolata. A Zambelli-csoport jelenleg több mint 830 dolgozót foglalkoztat hat ország tíz telephelyén. A csapadékvíz-elvezető részleg mintegy 3500 termékkel és a tízmillió darabot meghaladó éves gyártási kapacitással Európa legnagyobb ereszcsatorna és tartozék választékát kínálja. Tolna megyében a györkönyi székhely mellett Szekszárdon működik telephelyük. Közel 110 embert foglalkoztatnak, akik korszerű technológiával és nagy teljesítményű gépekkel évente mintegy hatezer tonna alapanyagot dolgoznak fel.
Az előző év kiemelkedő forgalmi értéket hozott a Zambelli-csoport számára. A remek eredményből a COLORFERR Kft. is jócskán kivette a részét, 2012-ben több mint 2,5 milliárd forintos árbevételt produkált a cég. A leányvállalat árbevételének folyamatos és magabiztos növekedése, valamint a válság ellenére fennmaradó biztos piaci jelenléte a cég stabil helyzetét tükrözi. Az egyre változatosabb termékpaletta, az új ötletek és eljárások alkalmazása és a vevők igényeinek minél magasabb színvonalú kiszolgálása a további fejlődés záloga – vélekedik a vezetés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.