BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A hónap beruházója: TEVA

Magyarországi jelenléte óta több mint 300 milliárd forintot fordított magyarországi gyártására és kutatás-fejlesztésére a TEVA. A cégcsoport munkáját a Nemzetgazdasági Minisztérium a most első alkalommal kiosztott „A hónap beruházója” címmel ismerte el

A példaértékű gazdasági társaságokat, kkv-kat és induló cégeket tünteti ki a Nemzetgazdasági Minisztérium a most létrehozott „Díj a sikeres vállalkozásokért” elismeréssel, amelyen belül „A hónap beruházója” címet augusztusban a TEVA cégcsoport érdemelte ki.

Mint a TEVA Magyarország vezérigazgatója elmondta, nem érdemtelenül: a TEVA az elmúlt tizenöt évben több mint 300 milliárd forintot fordított magyarországi gyártására és kutatás-fejlesztésére. Ennek eredményeként ma Debrecenben működik a világ egyik legmodernebb tablettagyára, Sajóbábonyban a térség egyik legjelentősebb gyógyszeralapanyag-gyártó üzeme, Gödöllőn pedig szintén a világ egyik legnagyobb és legmodernebb steril készítmény gyára – sorolta Szabó László.

A fejlődés pedig, mint a cégvezető jelezte, nem áll meg: a TEVA 361 millió forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatást nyert a „Komplex technológia fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” című pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. Az összesen 1,8 milliárd forintos beruházás során a jelenlegi kapacitásra építve, úgynevezett flexibilis gyártási feltételeket valósítanak meg, és ezzel gyorsabban tudjon reagálni a piac igényeire. A beruházás keretében több csúcstechnológiának számító berendezés vásárolnak, amelyekkel a gyártáson és a csomagoláson túl fejlesztik a minőségbiztosítást, a hulladék-, és raktárgazdálkodást is.

A TEVA a beruházások és fejlesztések nyomán hazánkban már több mint 3500 munkahelyet hozott létre, a beszállítókon keresztül pedig legalább tízezer ember megélhetéséhez járul hozzá. Jelenleg minden hetedik magyar beteg TEVA-készítmény segítségével gyógyul, de a cég kapacitásait, valamint a terápiás palettáját tekintve ennél lényegesen több beteget is el tudna látni. Ennek jelenleg főként az úgynevezett vaklicit szab gátat, amelynek során az egészségbiztosító igyekszik minél inkább leszorítani a – TEVA által is gyártott – generikus gyógyszerek árát. Ezzel azonban egyre inkább háttérbe szorul a minőség, hiszen annak is ára van – mondja Dr. Szabó László, jelezve: a cég nagyon komoly emberi és technológiai erőforrást fordít a minőség biztosítására. A TEVA-hoz hasonlóan a nagy hagyományokkal rendelkező, világszinten elismert hazai gyógyszergyárcégek ily módon nem tudnak, de nem is akarnak versenybe szállni a termékeiket ismeretlen körülmények között előállító, no-name indiai és kínai cégekkel, még akkor sem, ha ezzel piacvesztést kénytelenek elkönyvelni. A TEVA néhány éve még 1300 készítményt forgalmazott hazánkban ma már körülbelül csak 900-at, nem kis részben azért, mert bizonyos készítmények forgalma a vaklicit miatt olyannyira leesett, hogy már nem érte meg piacon tartani.

Szűkülő támogatási lehetőségek

A hazai gyógyszerpiac jelentős csökkenése a vállalat társadalmi szerepvállalását is érintette: a cég egyelőre nem nyit új partnerek felé, a szűkösebb forrásokat inkább olyan ügyek és partnerek irányába koncentrálja, akikkel évek óta eredményesen működik együtt – közölte Dr. Szabó László. Hangsúlyozva: a TEVA továbbra is fontosnak tartja a felelősségvállalást az egészségfejlesztési, oktatási, kulturális és sportcélok megvalósításában. Így például részt vesznek az egészségügyi államtitkárság transzzsír-ellenes felvilágosító és prevenciós programjában, továbbra is támogatják a DVSC-Teva labdarúgó, a Teva-Vasas vízilabda és a Teva Gödöllői Női Röplabda Klub csapatait, miként továbbra is fő támogatói a Vígszínháznak. Szponzorálják az évek óta futó „Érte vagy!” kezdeményezést is, amelynek során a Teva-Vasas és az Orvosi Egyetem vízilabda csapatai gálamérkőzéseket játszanak, az esemény médianyilvánossága során pedig mindig egy-egy aktuális, szív-érrendszeri rizikót csökkentő tényezőre hívják fel a figyelmet. A program védnöke a Magyar Kardiológusok Társasága.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.